Irán szombat éjjel – a damaszkuszi konzulátusa ellen két hete végrehajtott, Teherán által Izraelnek tulajdonított légicsapásra válaszul – több száz pilóta nélküli légi támadóeszközt és rakétát indított Izrael ellen. A drónok és a rakéták nagy többségét az izraeli légvédelem a szövetséges országok – köztük Nagy-Britannia – légierőivel együttműködve megsemmisítette.
A Downing Street kedd esti tájékoztatása szerint
Rishi Sunak telefonon beszélt Netanjahuval, akinek megerősítette, hogy Nagy-Britannia szilárdan támogatja Izrael biztonságát és a szélesebb térség stabilitását.
A brit kormányfő kifejtette azt is, hogy Irán a támadással súlyosan elszámította magát, és egyre inkább elszigetelődik a világban.
A konzervatív párti brit miniszterelnök elmondta azt is a telefonbeszélgetésben, hogy a hét vezető globális ipari hatalom csoportja (G7) összehangolt diplomáciai válaszlépéseken dolgozik.
Sunak kifejtette ugyanakkor azt is az izraeli miniszterelnöknek, hogy senkinek nem áll érdekében a kialakult helyzet jelentős további eszkalációja, mivel ez csak tovább rontaná a Közel-Kelet amúgy is rossz biztonsági helyzetét.
„Most jött el az a pillanat, amikor a józan megfontolásoknak kell felülkerekedniük”
– fogalmazott a Downing Street szóvivőjének idézete szerint a brit kormányfő.
London az utóbbi napokban többször is egyértelműen Izrael tudtára adta, hogy nem pártolná az Irán elleni válaszcsapást.
David Cameron brit külügyminiszter a BBC televízió hétfői hírmagazinjában kijelentette: Izrael teljes joggal gondolja úgy, hogy válaszolnia kell az iráni támadásra, Nagy-Britannia azonban arra ösztönzi az izraeli döntéshozókat, hogy „a szívük mellett az eszükre is hallgassanak”, és „ne csak kemények, hanem okosak is legyenek”.
Cameron szerint London éppen ezért azt tanácsolja, hogy Izrael ne hajtson végre megtorló akciót, és a brit kormány nem is támogatna egy ilyen válaszcsapást.
Az izraeli miniszterelnökkel tartott kedd esti telefonos megbeszélésen a brit kormányfő mélységes aggályainak adott hangot a mélyülő gázai humanitárius válsággal kapcsolatban.
A Downing Street tájékoztatása szerint Rishi Sunak kifejtette: Nagy-Britannia azt szeretné, hogy igen komoly léptékben javuljon a Gázai övezet hozzáférése a létfontosságú külső segélyekhez. Sunak felszólította Netanjahut arra is, hogy Izrael a lehető leghamarabb nyisson meg új segélyszállítási útvonalakat.
Kiemelt kép: Rishi Sunak brit miniszterelnök sajtóértekezletet tart a londoni kormányfõi rezidencián, a Downing Street 10-ben 2024. január 18-án. (Fotó: MTI/EPA/Bloomberg pool/Chris J. Ratcliffe)