Több mint kétmilliárd eurónyi felajánlás gyűlt össze a háború dúlta Szudán támogatására a párizsi segélykonferencián

Több mint kétmilliárd eurónyi (788 milliárd forint) felajánlás gyűlt össze a háború dúlta Szudán támogatására a párizsi nemzetközi humanitárius segélykonferencián – közölte hétfőn Emmanuel Macron francia államfő a rendezvényen.

Macron ugyanakkor nem részletezte, hogy a felajánlott összeget milyen időtávlat alatt fogják folyósítani az egy évnyi konfliktus nyomán az éhínség szélére sodródott afrikai országnak.

„Nem felejtjük el, mi zajlik Szudánban, mozgósítva maradunk” – hangoztatta a francia elnök. Mint mondta, az erőfeszítések lehetővé fogják tenni, hogy fedezni tudják a legkiszolgáltatottabb társadalmi rétegek szükségleteit, ami az egészségügyi, élelmiszer- és ivóvízellátást, valamint az oktatást illeti.

Beszélt arról is, hogy

a megbeszélések a konfliktus lezárását, valamint a békés rendezést szolgáló erőfeszítések jobb összehangolását is érintették.

Kiemelte, hogy ehhez hozzátartozik a háború finanszírozásának megállítása is, amelybe Macron véleménye szerint a konfliktus szereplőinek támogatói több pénzt fektetnek be, mint amennyit a humanitárius konferencián össze tudtak gyűjteni.

A konferencia zárónyilatkozatában a résztvevő diplomaták, ENSZ-tisztségviselők, illetve segélyszervezetek képviselői is tűzszünetre szólították fel a konfliktus szereplőit, valamint arra, hogy hagyjanak fel a jogsértésekkel és engedélyezzék a humanitárius segélyek akadálymentes eljuttatását a rászorulókhoz.

A párizsi tanácskozáson ugyan részt vettek a szudáni civil szervezetek képviselői, de a harcoló felek nem voltak arra hivatalosak.

António Guterres ENSZ-főtitkár a konferenciával párhuzamosan arról beszélt, hogy „a civileket megölő, megsebesítő, illetve terrorizáló”, válogatás nélküli támadások akár háborús, valamint emberiesség elleni bűncselekményekkel is felérhetnek.

Az ENSZ vezető diplomatája egyben felhívta a figyelmet az Észak-Dárfúrban elmérgesedő helyzetre. „Mély riadalomra adnak okot az Észak-Dárfúr fővárosából, El Faserből érkezett – súlyosbodó ellenségeskedésekről szóló – legutóbbi jelentések” – mondta.

„Hagy fogalmazzak világosan: bármilyen támadás El Faser ellen pusztító hatással járna a civilekre és elsöprő erejű közösségek közti konfliktust robbantana ki Dárfúrban”

– tette hozzá Guterres.

Az ENSZ Humanitárius Ügyek Koordinációs Hivatala (OCHA) szerint mintegy 2,7 milliárd dollárra lenne szükség az idén arra, hogy élelemmel, egészségügyi gondoskodással, illetve egyéb szükséges dolgokkal el tudják látni az 51 milliós ország lakosságának csaknem felét. Eddig azonban mindössze 145 millió dollár gyűlt össze.

„Nem hagyhatjuk, hogy ez a rémálom kicsússzon a látóterünkből” – hangsúlyozta Guterres a párizsi konferencián közvetített videóüzenetében. „itt az ideje támogatni a szudáni embereket. Eljött az ideje elhallgattatni a fegyvereket” – tette hozzá.

A konferencián részt vevő Stéphane Séjourné francia külügyminiszter kiemelte, hogy

a konferencia célja éppen a humanitárius támogatás mozgósítása a szudániak érdekében, akik egyszerre estek áldozatul – mint fogalmazott – egy szörnyű háborúnak és a nemzetközi közömbösségnek.

Szudánban tavaly áprilisban robbant ki fegyveres konfliktus az Abdel Fattáh al-Burhán tábornok vezette hadsereg és a Mohamed Hamdan Dagalo irányítása alatt álló Gyorsreagálású Támogató Erők (RSF), valamint az utóbbival szövetséges milíciák között. A konfliktusban ezrek vesztették életüket. Az ENSZ adatai szerint körülbelül 25 millió ember – az ország lakosságának fele – szorul segítségre a harcok okozta éhínség miatt, és mintegy 8 millióan hagyták el otthonukat.

VilágPont Járai Judittal

Ajánljuk még