Amerikai és
izraeli szakértők éles vádakat fogalmaztak meg
Joe Biden amerikai elnök „bátortalan” Irán-politikájával szemben, miután Teherán a hétvégén hatalmas légitámadást intézett a zsidó állam ellen – írja a Fox News.
Halamas pénzösszeg a támadóknak
Az iszlám köztársaság szombaton első ízben hajtott végre közvetlen rakéta- és dróncsapásokat izraeli területek ellen. A drámai események miatt Izraelben többen is felszólították a Biden-kormányt, hogy változtasson az iráni ajatollahokkal kapcsolatos politikáján, amelyet az utóbbi időszakban az Iránhoz való, „visszafogott közeledés” jellemzett.
„Ez egy masszív, példátlan és elfogadhatatlan stratégiai támadás volt Izrael ellen” – mondta a Fox News Digitalnak Richard Goldberg, aki Trump korábbi elnök nemzetbiztonsági tanácsának tagja volt. „Óriási hiba lenne visszafogni Izraelt egy katonai megtorlástól, de az egyenesen őrültség, hogy továbbra is biztosítjuk 10 milliárd elérhetőségét Teherán számára.
Az elnöknek le kell zárnia az összes pénzt, amit Iránnak elérhetővé tett az elmúlt hónapokban!”
A múlt hónapban a Fox News Digital arról számolt be, hogy Biden nem Iránnal, hanem a teheráni rezsim ellenfeleivel szállt szembe – és eltekintett a pénzszűkében levő iráni gazdaságot sújtó szankcióktól. Mindeközben januárban az iráni rezsim által támogatott proxy terrortámadásban három amerikai katona halt meg Jordániában – jegyzi meg a Fox News.
Think about this: Biden is playing both sides by sending billions to Iran AND Israel.
American taxpayers are unknowingly bankrolling BOTH sides of the conflict!
He’s an expert in wasting YOUR money.
No more cash for foreign wars. America first!pic.twitter.com/HDLE5rFYZV
— John (@johnEiid) April 14, 2024
Kudarcba fúlt módszer
Goldberg, az Alapítvány a Demokráciák Védelméért vezető tanácsadója hozzátette: „Ha az elnök gazdasági és diplomáciai válaszokat keres az iráni támadásra, három nyilvánvaló válaszlehetőség áll rendelkezésére: a 10 milliárd dollár zárolása, az olajszankciók végrehajtása és az ENSZ-szankciók érvényesítése. Ha Biden elkerüli ezeket a lépéseket, az nem az eszkaláció elkerülés, hanem folyamatos megbékélés.”
Biden’s dovish posture toward Iran emboldened Tehran in its attack on Israel: experts https://t.co/5hqbAfgjWr
— Fox News (@FoxNews) April 15, 2024
Yaakov Katz, a zsidó állam biztonságának és védelmének egyik vezető izraeli szakértője a Fox News Digitalnak szintén kiemelte:
Irán az izraeli államot ért tavaly október 7-i támadás óta mentességet kap a szankciók alól,
annak ellenére, hogy a megbízottjai: a Hamász, a Houthik és a Hezbollah folyamatos támadásokat hajtanak végre a zsidó állammal szemben.
Katz hozzátette: példátlan volt az Izrael elleni szombat esti, iráni támadás, mely megmutatta, hogy a Teheránnal szembeni, „feltartóztatás” és a szankciók politikája nem hatékony. Szerinte „a világnak sebességet kell váltania, és meg kell változtatnia azt a módot, ahogyan eddig próbált szembeszállni Iránnal.”
Sodródik az eseményekkel?
El kell kerülni, hogy Biden megszólalása még jobban felsrófolja a feszültséget – nyilatkozták a Politico című amerikai lapnak fehér házi tisztviselők. Joe Biden tehát „szándékosan visszafogta magát a nyilvánosság előtt a hétvégi, Izrael elleni iráni támadásokat követően, remélve, hogy a reflektorfényből való távolmaradása segíthet a helyzet deeszkalációjában” – írja a lap.
A Fehér Ház tanácsadói
vasárnap megvitatták annak ötletét, hogy Biden országos beszédet mondjon,
miután Izrael légvédelme semlegesítette az iráni erők 300 drón- és rakétakilövésének túlnyomó többségét – derül ki a Politico cikkéből. Csakhogy a tanácsadók úgy értékelték a helyzetet, hogy egy hangsúlyosabb elnöki szereplés, például egy televíziós beszéd valószínűleg csak fokozná a feszültséget, és provokálhatná Teheránt – mondta két, a lapnak nyilatkozó tisztviselő.
Die USA haben Israel geholfen, den iranischen Angriff abzuwehren. Aber an einer Vergeltung gegen Teheran will sich Präsident Biden nicht beteiligen. Sein Spielraum in dem Konflikt wird noch enger. https://t.co/EUy0RYAu8Q
— NZZ (@NZZ) April 15, 2024
Ez a megközelítés továbbra is összhangban van azzal, ahogyan Biden a közel-keleti konfliktusra eddig reagált – írja Politico, hozzátéve: „Ám
időnként azt a benyomást is keltette, hogy az események foglya, ahelyett, hogy hivatalának hatalmát használná azok alakítására”.
Kiemelt kép: Joe Biden amerikai elnök hétvégi pihenését megszakítva tér vissza a washingtoni Fehér Házba 2024. április 13-án. A csendes amerikai (Fotó: MTI/AP/Pablo Martinez Monsivais)