Aktuális

Bajnokok Ligája: Revansot vehet egymáson a Barcelona és a PSG

Koszovói választási bizottság: Minden készen áll a népszavazásra Észak-Koszovóban

Minden készen áll arra, hogy népszavazást tartsanak a tavaly megválasztott polgármesterek leváltásáról az észak-koszovói településeken, a választói névjegyzékben 1500-zal többen szerepelnek, mint egy éve – közölte a koszovói választási bizottság a Koha Ditore című pristinai napilap szerdai beszámolója szerint.

Négy, többségében szerbek lakta észak-koszovói településen, Kosovska Mitrovica északi, szerbek lakta részén, Zubin Potokban, Zvecanban és Leposavicon a helyiek április 21-én arról döntenek, menesszék-e a tavaly megválasztott polgármestereket. Amennyiben a népszavazás eredményes lesz – vagyis ha a választói névjegyzéken szereplők 50 százaléka plusz egy fő szavaz igennel a polgármesterek leváltására -, új önkormányzati választást írnak ki az említett helyeken.

Kapcsolódó tartalom

A tavaly áprilisi észak-koszovói önkormányzati választásokat a helyi szerbek bojkottálták, így az ott leadott albán szavazatok alapján, mindössze 3,5 százalékos részvételi arány mellett választották meg az albán nemzetiségű polgármestereket. A településeken nem sokkal később zavargások törtek ki, amikor a városvezetők el akarták foglalni hivatalukat. A helyi szerbek koszovói rendőrökre és a NATO parancsnoksága alatt működő koszovói békefenntartó erő, a KFOR katonáira támadtak, akik közül 27 magyar katona sebesült meg, többen súlyosan.

Koszovó 2008-ban kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, de Belgrád ezt azóta sem hajlandó elismerni, és továbbra is a saját, déli tartományának tartja a többségében albánok lakta területet. A KFOR-t 1999-ben a szerb-koszovói konfliktus lezárása után hozták létre annak érdekében, hogy fenntartsa a békét Koszovóban. A Szerbia és Koszovó közötti kapcsolat megoldása mindkét ország európai integrációjának a kulcsa, ennek ellenére sem Belgrád, sem Pristina nem törekszik valódi megbékélésre.

Ajánljuk még