Aktuális

Videón a teljes napfogyatkozás, így takarta el a Hold a Napot

Oroszország és Kína a biztonsági együttműködés elmélyítéséről tárgyalt

Oroszország és Kína meg fogja vitatni, miként mélyíthetik el biztonsági együttműködésüket Európában és Ázsiában, ellensúlyozandó az Egyesült Államok arra irányuló kísérleteit, hogy akaratát ráerőltesse a két térségre – közölte Szergej Lavrov külügyminiszter kedden Pekingben, a kínai hivatali kollégájával, Vang Jivel folytatott tárgyalásai után.

„Hosszú ideig létezett egy euroatlanti biztonsági struktúra, természetesen a NATO, valamint az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) keretében, de mostanra ezek kivonták magukat a meghatározó struktúrák sorából, amelyeken belül értelmes tárgyalásokat lehet folytatni, és meg lehet állapodni valamiben, ami az érdekek egyensúlyán alapul” – mondta Lavrov.

Orosz hírügynökségek idézték a kínai külügyminisztert, aki szerint az Egyesült Államok vezette NATO-nak nem szabad kiterjesztenie tevékenységét az ázsiai-csendes-óceáni térségre, és nem szabad elősegítenie a konfrontációt.

Kína az elmúlt években megerősítette kereskedelmi és katonai kapcsolatait Oroszországgal, mivel az Egyesült Államok és szövetségesei szankciókat vezettek be Moszkva ellen Ukrajna megtámadása miatt. Egy évvel az ukrajnai háború kezdete után Kína 2023-ban 12 pontos állásfoglalást tett közzé az ukrajnai válság rendezéséről. Oroszország szerint Kína álláspontja észszerű.

Kapcsolódó tartalom

Vang kijelentette: Kína azt szeretné, ha Oroszország és Ukrajna nemzetközi konferencián vitatná meg az ukrajnai háború beszüntetésének módját.

Lavrov szerint Oroszország azt akarja, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa adjon értékelést az orosz ellenőrzés alatt álló zaporizzsjai atomerőmű elleni ukrán dróntámadásokról. Ukrajna cáfolta, hogy ő állna a dróntámadások mögött.

Oroszország és Kína továbbra is együtt fog működni a terrorizmus elleni küzdelemben egyre erősödő kapcsolatuk részeként – mondta Lavrov.

Kiemelt kép: Szergej Lavrov orosz külügyminisztert (b) kínai hivatali partnere, Vang Ji üdvözli Pekingben 2024. április 9-én (Fotó: MTI/AP/Orosz külügyminisztérium sajtószolgálata)

Ajánljuk még