Aktuális

Életműdíjat kap George Lucas a Cannes-i Filmfesztiválon

Elhunyt Peter Higgs Nobel-díjas brit fizikus

Elhunyt Peter Higgs Nobel-díjas brit elméleti fizikus, aki évtizedekkel az „isteni részecskeként” is emlegetett Higgs-bozon létének tudományos igazolása előtt megjósolta e közvetítő részecske létezését.

Higgs professzort életének 95. évében érte a halál. Elhunytának hírét az Edinburgh-i Egyetem jelentette be kedden.

Peter Higgs a később róla elnevezett részecske létezéséről szóló elmélet alapjait 1964-ben, az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) Physics Letters című fizikai folyóiratában közölt rövid kvantumtérelméleti tanulmányában ismertette.

A Higgs-bozon létezését 2012 júliusában bizonyították a CERN nagy hadronütköztetőjével végzett kísérletekkel.

Higgs már a következő évben, 2013-ban – Francois Englert belga fizikussal együtt – átvehette a fizikai Nobel-díjat a részecske létezésének kísérleti igazolásához vezető elméleti munkásságáért.

Peter Higgs 1929-ben született az angliai Newcastle-ben. Édesapja angol, édesanyja skót volt. A patinás King’s College London egyetemen szerzett fizikusdiplomát 1950-ben, majd az Edinburgh-i Egyetemen kapott vezető kutatói állást.

Tudományos pályafutása során az Imperial College London, illetve a University College London egyetemeken is oktatott és kutatott, majd visszatért a skót főváros egyetemére és végül innen vonult nyugállományba 1996-ban.

A brit tudományos akadémia szerepét betöltő Royal Society is rendes tagjai közé választotta, és több brit egyetem adományozott neki díszdoktori címet.

Peter Higgs más fizikusokkal közösen az 1960-as években kezdett dolgozni azon az elméleten, amely akkori várakozásaik szerint magyarázatot adna arra, hogy a világegyetem alkotórészeinek miért van tömegük.

Olyan részecske után kutattak, amely elképzelésük szerint egyetlen elmélet keretében megmagyarázná az erős és a gyenge kölcsönhatás, illetve az elektromágnesesség jelenségét.

A CERN nagy hadronütköztetőjével végzett kísérletek csaknem öt évtizeddel később igazolták Peter Higgs és tudóstársai elméleti munkásságát.

Higgs eredeti elmélete szerint a részecskéknek a világegyetem kezdetekor, az ősrobbanás pillanatában még nem volt tömegük, de a másodperc mérhetetlenül kis törtrészével később, egy elméleti mezővel végbement kölcsönhatás révén – ez kapta a Higgs-mező nevet – tömeghez jutottak.

Sir Peter Mathieson professzor, az Edinburgh-i Egyetem rektora és alkancellárja kedd esti megemlékezésében úgy fogalmazott: Peter Higgs meglátásai és képzelőereje révén az egész környező világról alkotott tudáshalmaz gyarapodott, úttörő tevékenysége tudósok ezreire hatott ösztönzőerővel, munkásságának öröksége pedig nemzedékeken át nyújt majd ihletet még több tudósnak.

Kiemelt kép: Peter Higgs professzor beszél a fizikai Nobel-díj odaítéléséről az Edinburgh-i Egyetemen Skóciában, 2013. október 11-én (újraközölve 2024. április 9-én) (Fotó: EPA/Graham Stuart)

Ajánljuk még