Aktuális

Szuperkedd jön a Bajnokok Ligájában, döntőnek is beillenek ezek a párharcok

Világszerte tüntetéseken követelték az izraeli túszok kiszabadítását

Az izraeli háború kitörésének féléves évfordulóján Izraelben és az Egyesült Államokban is béketüntetéseket tartottak a Hamász által elhurcolt túszok kiszabadításáért. A vasárnapi tüntetéseken azonban egyértelművé vált, hogy nincs teljes egyetértés arról, hogy hogyan kellene visszahozni a foglyokat. Sokak szerint az azonnali tűzszünet lenne a megoldás, mások viszont úgy gondolják, hogy az izraeli kormány helyett a Hamászra kell nyomást gyakorolni.

Testükből formáztak homokórát az izraeli békeaktivisták vasárnap Tel-Avivban. A lepergett homokszemeket szimbolizáló emberek vörösre festették a tenyerüket. A formációban résztvevők ezzel azt akarták kifejezni, hogy sok izraeli túszt még a háború kitörése után fél évvel sem sikerült kiszabadítani.

„Úgy érezzük, mintha Izraelben és az egész világban megfeledkeztek volna a túszokról. Ez nem történhet meg. Mindenkinek azért kell küzdenie, hogy hazatérhessenek” – mondta az egyik aktivista.

Kapcsolódó tartalom

Közben Jeruzsálemben kürtszó hívta a lakosokat a legújabb béketüntetésre. A nap folyamán egyre többen gyűltek össze az izraeli parlament épülete elé, hogy az izraeli túszok kiszabadítását követeljék. A demonstrálók szerint

a foglyok kérdése a politikai meggyőződésen túlmutató nemzeti ügy,

ezért teljes összefogásra van szükség.

„A túszok családjai mind eljöttek, mert nem bírják már tovább a szeretteik nélkül. Az embereknek meg kell érteni, hogy valamennyiünk közös felelőssége kiszabadítani őket a fogságból. Ez fontosabb, mint a politika vagy a vallás” – hívta fel a figyelmet egy nő.

Kapcsolódó tartalom

„Ennek nincs köze a politikához. Akiket elhurcoltak, akár az én vagy a te rokonaid is lehettek volna. Ez nem számít. Az számít, hogy mi egy ország, egy lélek vagyunk, ezért össze kell tartanunk. Most ez a legfontosabb dolog” – mondta egy másik tüntető.

A megoldatlan túszkérdés egyre nagyobb társadalmi feszültséget okoz az országban.

Egy friss közvélemény-kutatás szerint az izraeli lakosok csaknem kétharmada úgy gondolja, hogy a kormány nem tett meg mindent a Hamász által elhurcolt honfitársaik kiszabadításáért. A helyzetet a külföldön élő zsidó diaszpóra csak tovább árnyalja. A háború kitörésénék féléves évfordulóján Washingtonban és New Yorkban is több ezren tüntettek a békéért.

Kapcsolódó tartalom

„Azt akarom, hogy együtt kiáltsátok velem, itt a Lincoln-emlékműnél, a szabadság szimbólumánál. Kiáltsunk addig a foglyokért, ameddig szabadon nem engedik őket” –mondta az egyik izraeli túsz hozzátartozója.

A Hamász továbbra is mintegy százharminc izraeli túszt tart fogva, a kiszabadításuk módjában azonban nincs egyetértés. Naftali Bennett korábbi izraeli kormányfő New Yorkban arról beszélt, hogy

Izrael helyett a Hamászra kellene nyomást gyakorolni.

A tüntetés résztvevői üdvrivalgással fogadták a politikus szavait.

Kiemelt kép: Tüntetők követelik a Gázai övezetet irányító Hamász palesztin iszlamista szervezet által elhurcolt izraeli túszok azonnali elengedését a washingtoni Lincoln-emlékműnél 2024. április 7-én. (Fotó: MTI/AP/Jose Luis Magana)

Ajánljuk még