Aktuális

Kigyulladt kamion miatt megállították a forgalmat az autópályán

Szánthó Miklós: A woke-ideológia a marxizmus újragondolt formája

A marxizmus új brandként próbál beférkőzni a tradicionális családok életébe, ezúttal woke-ideológia néven – emelte ki Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója az amerikai NTD televíziós csatornának adott csütörtöki interjújában.

Az interjúról beszámoló, az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében a központ arról tájékoztatott: Szánthó Miklós elmondta, hogy a magyarok számára „igencsak jól ismert az internacionális ideológiák köntösébe bújtatott elnyomás”.

Hozzátette, „40 év kommunista diktatúra alatt megtanultuk, hogy azok az ideológiák, melyek a nyugat-európai tradicionális értékeket, mint a történelmünk, a hagyományaink, a zsidó-keresztyén kultúránk és legszentebb közösségünket, a családot támadják, csak totalitárius rendszerek lehetnek”.

A főigazgató a beszélgetésben kiemelte, hogy az amerikaiakat és a magyarokat több dolog köti össze, mint ami elválasztja. „A globalisták célja Amerikában és Európában is ugyanaz: eltörölni értékeinket, illetve azokat a hidakat, melyek összekapcsolnak minket” – fogalmazott a közlemény szerint.

Kapcsolódó tartalom

Hangsúlyozta továbbá: „a CPAC Hungary idén is remek lehetőséget nyújt a konzervatív erők nemzetközi összefogására, illetve a washingtoni és brüsszeli mélyállamok visszaszorítására”.

„Mi vagyunk a wokebusterek, közösen lecsapoljuk a brüsszeli és az amerikai mocsarat!”, tette hozzá Szánthó Miklós a harmadik CPAC Hungary kapcsán főműsoridőben sugárzott interjúban – áll a közleményben.

Kapcsolódó tartalom

Ajánljuk még