Elly Schlein a RAI1 közszolgálati televízió csatorna Cinque Minuti (Öt perc) című műsorában kijelentette, Ilaria Salis jelölése a Demokrata Párt színeiben „nincs napirenden, nem folyik róla semmiféle egyeztetés”.
A baloldali politikus úgy vélte, Ilaria Salis nevét a jelenlegi „kényes helyzetben” jobb kihagyni a jelöltlistáról.
A PD-főtitkár megerősítette, hogy találkozott a nő apjával, Roberto Salisszal. „Arról váltottunk nézetet, hogyan segíthetünk neki kijutni abból a helyzetből, amelybe belekerült” – mondta.
Roberto Salis az utóbbi napokban Sergio Mattarella államfőtől kért segítséget, aki szolidaritásáról biztosította a férfit, hangsúlyozva, hogy elnöki hatásköre nem terjed ki bármilyen beavatkozásra.
Roberto Salis egy szerdai interjúban kijelentette, hogy Magyarországon már „eldöntötték, hogy a lányomat meg kell büntetni, bűnös és ezért el kell ítélni, és példamutató büntetésre kell ítélni”.
A férfi Antonio Tajani külügyminiszternek is üzent, hangoztatva, hogy Ilaria Salis tizenhárom hónapja van börtönben, és „ebből tíz hónapig senki sem beszélt róla. Tajaninak el kell magyarázni, mit csinált mindezen idő alatt”.
Kiemelt kép: Ilaria Salis, az olasz Demokrata Párt (PD) tagja vádlottként vesz részt egy bírósági tárgyaláson Budapesten, 2024. március 28-án. A 39 éves milánói tanárnőt 2023 februárja óta egy magyar börtönben tartják fogva, mert azzal a vádolják, hogy egy budapesti Antifa-tüntetésen megtámadott három szélsőjobboldalinak vélt embert. (Fotó: EPA/Enrico Martinelli)