Aktuális

Macron elfogadta a miniszterelnök lemondását

Iráni katonai vezetők és egy segélyszervezet önkéntesei vesztették életüket az izraeli légicsapásokban

Izraeli rakéta találta el egy segélyszervezet konvoját a Gázai övezetben, legkevesebb heten meghaltak. Sajtóhírek szerint több külföldi, köztük brit, lengyel és ausztrál önkéntes is van a halálos áldozatok között. Az izraeli hadsereg vizsgálatot indított. Közben a Rafah elleni támadásról egyeztetett Izrael az Egyesült Államokkal. Washington a városban összezsúfolódott menekültek miatt aggódik, Izrael szerint meg kell semmisíteni a Hamászt Rafahban is a győzelemhez.

Izraeli rakétatalálat érte azt a kerületet, ahol több iráni diplomáciai épület található. A támadásban az iráni nagykövetség mellett álló konzulátus teljesen megsemmisült. Szíriai és iráni források szerint nyolcan meghaltak, köztük az iráni elit Forradalmi Gárda parancsnoka és egy másik magas rangú parancsnok. Reza Zahedi dandártábornok irányította az iráni hadsereg részeként működő iszlamista fegyveres alakulat szíriai és libanoni hadműveleteit. A halottak között több diplomata is van.

Izrael nemcsak az iráni nagykövetség, hanem a szíriai főváros, Damaszkusz ellen is támadást intézett. Nem fogunk hallgatni. Közvetlenül válaszolunk, mert túl sokszor támadtak meg minket” – mondta egy damszkuszi lakos.

A Forradalmi Gárda a szíriai vezetés szövetségese. A most megtámadott damaszkuszi városrészben olyan épületek találhatók, ahol a két ország magas rangú tisztviselői rendszeresen találkoznak.

Irán megtorlást ígért. Elemzők szerint az eset ismét felvetette egy szélesebb körű közel-keleti konfliktus kockázatát.

Közben a legutóbbi, Gázai övezet elleni légicsapásban meghalt az amerikai World Central Kitchen segélyszervezet hét munkatársa, autójukat érte találat. Brit, ausztrál, lengyel, amerikai–kanadai állampolgárok és egy palesztin dolgozó voltak azok, akik egy Ciprusról érkező hajó élelmiszer-rakományát szállították a Gázai övezet északi részébe.

Az ausztrál miniszterelnök felelősségre vonást követelt az izraeli kormánytól.

Ausztrália teljes felelősségre vonást követel a segélyszervezetek dolgozóinak haláláért. A humanitárius munkát végzőknek, sőt minden ártatlan civilnek védelmet kellett volna adni” – mondta Anthony Albanese. Az izraeli hadsereg közölte, az ügyben vizsgálat indult.

Közben a Rafah elleni támadásról egyeztetett az Egyesült Államok Izraellel.

Washington ellenzi a város lerohanását, ahol egymillió menekült zsúfolódott össze. Izrael már elfogadta a támadás tervét, de azt nem tudni, hogy mikor indítja az offenzívát Rafah ellen.

Kiemelt kép: Mentők dolgoznak egy ház romjainál Damaszkuszban egy izraeli légicsapás után, 2024. április 1-jén (MTI/EPA/Juszef Dafauvi)

Ajánljuk még