Aktuális

Több jármű ütközött, torlódik a forgalom az autóúton

Egész Finnországot sokkolta az iskolai lövöldözés, egyelőre nem tudni, mi volt a kiskorú elkövető indítéka

Iskolai lövöldözés volt Finnországban. Egy 12 éves gyermek meghalt, másik két egykorú társa pedig súlyosan megsebesült, amikor egy szintén 12 éves fiú tüzet nyitott rájuk Helsinki közelében, egy iskola tornatermében. A tettes elmenekült, de a rendőrség gyorsan elfogta őt. Beismerte tettét, indítékait ugyanakkor nem árulta el. Az országot sokkolta a tragédia.

A Helsinki melletti Vantaa város egyik iskolájában mintegy 800 diák tanul, az intézményben kedd reggel, valamivel 9 óra után lövöldözés történt. Egy 12 éves fiú fegyverrel ment be az épületbe, és három, ugyancsak 12 éves társát meglőtte. Öt lövést adott le.

„Az egyik áldozat a támadás után szinte azonnal meghalt, a másik két áldozatot kórházba szállítottuk, állapotuk súlyos”

– mondta Helsinki rendőrfőnöke.

A kiskorú támadó elmenekült a helyszínről, azonban a rendőrök még a délelőtt folyamán,  az iskolától öt kilométerre megtalálták. Fegyver volt nála, de őrizetbe vételekor nem tiltakozott. Első kihallgatásán beismerte, hogy meglőtte társait, indítéka azonban nem ismert. Emberölés és emberölési kísérlet gyanújával nyomoznak ellene. Az esetnek más gyanúsítottja egyelőre nincs.

Kapcsolódó tartalom

Finnországban egyébként nem helyezik előzetes letartóztatásba a 15 év alatti gyerekeket. Kiskorúként a gyanúsított nem vonható felelősségre.

Az áldozatok és az elkövető gyermekek nemét nem árulták el, az viszont lényeges, hogy a kézifegyver, amellyel tüzelt, az egy közeli hozzátartozójának a fegyvere volt, amit fegyvertartási engedéllyel tartott. Nem derült ki, hogy a gyermek, aki valószínűleg lőtt már ezzel a fegyverrel vagy ismerte a fegyvert, hiszen célzott lövéseket tudott leadni, hogyan jutott a fegyverhez, hogyan tudta megtölteni, hol tartották a lőszereket. Számtalan nyitott kérdés van ebben a tragikus helyzetben” – mondta Cser Attila, az M1 tudósítója.

A politikusok megdöbbenésüket fejezték ki az eset miatt.

„Egyértelmű, hogy túl sok fiatal tapasztalt már mentális egészségügyi nehézséget élete során”

mondta a finn miniszterelnök. Korábban kell beavatkoznunk ezekbe a folyamatokba. Ezt az incidenst is nagyon alaposan átvizsgáljuk, és levonjuk a szükséges következtetéseket” – tette hozzá Petteri Orpo.

Az elmúlt évtizedekben Finnországban két súlyos iskolai lövöldözés történt. 2007 novemberében egy félautomata pisztollyal felfegyverzett 18 éves diák tüzet nyitott a tuusulai Jokela középiskola épületére, kilenc embert ölt meg. Az elkövető öngyilkos lett. Kevesebb, mint egy évvel később, 2008 szeptemberében egy 22 éves diák félautomata pisztollyal tíz embert lelőtt a délnyugat-finnországi Kauhajoki szakkollégiumában, majd szintén maga ellen fordította a fegyverét.

Kapcsolódó tartalom

Az 5,6 milliós észak-európai országban a mintegy másfél millió lőfegyverre több mint 430 ezren rendelkeznek fegyverviselési engedéllyel. 2010-ben azonban Finnország szigorította fegyvertartási törvényeit: 18-ról 20-ra emelte a lőfegyverek birtoklásának alsó korhatárát, és az engedély megszerzését alkalmassági vizsgához kötötte.

Kiemelt kép: EPA/KIMMO BRANDT

Ajánljuk még