Elmondta, a XIII. Atomexpo fórumot rekordszámú részvétellel rendezik meg, több mint 24 ország képviselői vesznek részt, több ország először van jelen.
A Roszatom vezérigazgatója megjegyezte, hogy az afrikai országok hatalmas atomenergetikai fejlődési lehetőséggel rendelkeznek.
Alekszej Lihacsov kiemelte, a fórum azért is különleges, mert teljes egészében szén-dioxid-kibocsátástól mentesen rendezik meg, mivel a felhasznált energia teljes egészében zöldforrásból származik.
A napirenden nemcsak az atomenergetika szerepel, hanem a nukleáris ágazathoz kapcsolódó high-tech megoldások, a digitalizáció, és gyógyászat is – tette hozzá a Roszatom vezérigazgatója.
Az Atomexpo plenáris ülésén Alekszej Lihacsov arról beszélt, a következő 20 évben 40 új blokkot kell építeni Oroszországban annak érdekében, hogy az országban elérje a 25 százalékot az atomenergia részaránya.
A Roszatom vezérigazgatója kitért arra, hogy a harmadik plusz generációs technológia után már itt van a negyedik generációs is, ami azt jelenti, hogy a reaktorok nemcsak áramot, hanem üzemanyagot is termelnek, és ezt oda-vissza fel lehet használni.
A vezérigazgató szerint az atomenergetikában általános lesz, hogy a nagy teljesítményű blokkok mellett lesznek közepes és kisteljesítményű moduláris egységek is.
A Roszatom vezérigazgatója óvott az atomenergetika politikai megközelítéstől, hangsúlyozta, ez szakmai kérdés, nincs jó és rossz atomenergia.
A vezérigazgató fontosnak tartotta az atomenergetika átláthatóságát, eredményeinek nyilvánossá tételét, a tudás megosztását annak érdekében, hogy egyértelmű legyen a technológia biztonságossága.
A XIII. Atomexpo Nemzetközi Fórumot március 25-26-án rendezi meg a Roszatom Szocsiban.
A szervezők tájékoztatása szerint a rendezvényen egyebek közt magyar vonatkozású megállapodásokat is aláírnak. Az idei év partnerségi programjáról megállapodást írnak alá az oroszországi atomerőművek körüli térségeket fejlesztő alap és a Társadalmi Ellenőrző, Információs és Településfejlesztési Társulás (TEIT), valamint Paks és Novovoronyezs, továbbá Kalocsa és Poljarnije Zori, illetve Tamási és Volgodonszk képviselői.