Időjárás

Jön a viharos szél – térképen mutatjuk, mi várható hétvégén

Az olasz kormány május 20-án készül megnyitni az Albániába kihelyezett migránstáborokat

Május 20-ig kell megnyitni az Olaszországból Albániába áthelyezendő illegális bevándorlóknak szánt táborokat – döntött Róma prefektúrája, amely közbeszerzési pályázatot hirdetett a táborok kiépítésére.

A belügyminisztériumhoz tartozó hatósági szerv nyilvánosságra hozta az Albániában megvalósítandó migránstáborok kialakításának feltételeit.

A pályázatban szerepel, hogy a táboroknak legkésőbb május 20-tól működőképesnek kell lenniük. Két regisztrációs központot (hot spot) és egy kiutasítási központot kell megvalósítani. Az olasz állam évi 34 millió eurót (13,5 milliárd forint) szán a táborok működtetésére.

Kapcsolódó tartalom

A közbeszerzési hirdetményről csütörtökön adtak tájékoztatást, de a részleteit csak szombaton hozták nyilvánosságra.

A pályázat egy hetet ad a jelentkezőknek, akik közül az első fordulóban három ajánlatot vesznek majd figyelembe.

Giorgia Meloni olasz és Edi Rama albán miniszterelnök Rómában november 6-án írta alá a következő öt évre szóló, megújítható megállapodást, amelynek értelmében az olasz kormány táborokat nyit Albániában.

A táborokba az olasz hatósági hajók által tengeri mentési műveletekben fedélzetre vett migránsokat viszik. Albániában azonosítják őket, majd különválasztják a menekülteket és a kiutasítandó illegális bevándorlókat.

A megállapodás értelmében a helyszín a tengerparti Shengjin lesz, valamint az onnan mintegy húsz kilométerre fekvő Gjader. A táborok zártak lesznek, szögesdróttal erősített kerítés övezi őket.

Kapcsolódó tartalom

Az első információk szerint a központokban az olasz rendőrség tartja fenn a rendet, valamint olasz bíróság dönt majd a bevándorlók sorsáról. Az albán hatóságok kizárólag a táborokon kívüli területet ellenőrzik. A tervek szerint a táborok egyszerre háromezer embert tudnak majd befogadni. Az olasz hatóságok évi 36 ezer fővel számolnak. Róma elkötelezte magát, hogy a megállapodás hatályba lépésétől számított három hónapon belül 16,5 millió eurót (6,6 milliárd forint) utal át Tiranának, és további százmillió eurót (39,7 milliárd forint) garanciaként. Az olasz fél állja az illegális bevándorlók ellátási, egészségügyi költségeit, valamint a biztonsági, jogi kiadásokat.

A Giorgia Meloni vezette kormány még az európai parlamenti választások előtt meg akarja nyitni az albániai táborokat, amelyek elindítását eredetileg is idén tavaszra ígérte.

Az olaszországi migránsközpontok teljesen megteltek, hivatalos adatok szerint közel százezer embert fogadnak be, újak építését pedig egyetlen tartomány sem vállalja szívesen.

A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: MTI/EPA/ANSA/Orietta Scardino)

Ajánljuk még