Aktuális

Elcsatangolt otthonról a 3 éves kisfiú Debrecenben, nagy szerencsére arra jártak a rendőrök

Szánthó Miklós: Donald Trump az egyetlen, aki békét teremthet

A „magyarok remélik”, hogy novemberben a Fehér Házban lesz változás, mert Donald Trump elnök az egyetlen olyan politikus a globális szintéren, aki vissza tudja hozni a békét a térségünkbe – mondta az Alapjogokért Központ főigazgatója az OANN amerikai csatornának adott interjújában, amelynek leiratát kedden közölte a központ az MTI-vel.

Szánthó Miklós a közlemény szerint azt mondta: a tűzszünet és a béke nemcsak Magyarország vagy Európa, hanem az USA érdeke is, hiszen a globális politika színpadán Trump elnök az egyetlen olyan politikus, aki elhozhatja a békét.

Kapcsolódó tartalom

A woke eszmék térnyerésével kapcsolatban a főigazgató kiemelte: a Biden-adminisztráció a nemzetközi politikában a woke ideológiát a hivatalos külpolitika szintjére emelte, és ennek az érzelmi alapú döntéshozatalnak rossz következménye van, ahelyett, hogy reálpolitikusként cselekednénk.

A beszélgetésben kitért arra is, hogy az orosz-ukrán háború végtelen finanszírozása nem mozdítja elő a tűzszünetet és a békét.

A tűzszünet és a béke nemcsak Magyarország vagy Európa érdeke, hanem az én véleményem szerint az USA érdeke is” – tette hozzá Szánthó Miklós.

A főigazgató az április 25-26-i CPAC Hungaryről így fogalmazott: Magyarország nem a szélsőbaloldali virgonc ember országa, ezt rögzítsük. A célunk, hogy rávilágítsunk, mi vagyunk a Wokebusters, és le kell csapolnunk a mocsarakat Brüsszelben és Washingtonban is – áll a közleményben.

Kapcsolódó tartalom

Ajánljuk még