Aktuális

Megszavazták a fővárosi önkormányzat jövő évi költségvetését

Szakértő: Ha a Nyugat csapatokat küldene Ukrajnába, beláthatatlan következményekkel járna

A harmadik világháborút is megemlítette Vlagyimir Putyin, amikor arról kérdezték, hogy lehetséges-e konfliktus Oroszország és a NATO között. Az újraválasztott orosz elnök azt mondta: a mai világban minden lehetséges, de leszögezte, hogy ebben szerinte senki sem érdekelt. Az elmúlt napokban felerősödött a háborús retorika Európában. Ennek leghangosabb képviselője a francia elnök. A külgazdasági és külügyminiszter azt mondta: ha bármelyik európai uniós tagország szárazföldi csapatokat küldene Ukrajnába, az lángba borítaná az egész kontinenst.

„A mai világban minden lehetséges” – reagált Vlagyimir Putyin sajtótájékoztatóján arra a kérdésre, hogy lehetséges-e konfliktus Oroszország és a NATO között. Az orosz elnök ezután a harmadik világháborút is megemlítette, majd kitért arra is, hogy szerinte ebben aligha lehet bárki is érdekelt.

Úgy gondolom, hogy a modern világban minden lehetséges. De már mondtam, és mindenki számára világos, hogy ebben az esetben a világ egy lépésre kerülne a teljes körű harmadik világháborútól

– szögezte le Vlagyimir Putyin.

Emmanuel Macron háborús kijelentései az elmúlt hetekben világszerte nagy vitát váltottak ki. A francia elnök ugyanis azt mondta: nem szabad kizárni, hogy a NATO-országok csapatokat küldjenek Ukrajnába. Beszélt francia katonák ukrajnai részvételéről is, néhány napja pedig kijelentette, semmilyen eszköztől sem szabad visszariadni Oroszország ellen.

„Nem szabad gyengének lennünk, ezért tisztán kell látnunk a helyzetet, és bátran ki kell mondanunk, készek vagyunk az eszközeinket használni, hogy Oroszország ne győzzön” – mondta a francia elnök, aki a szombat este megjelent interjúban ismét hangsúlyozta, eljöhet az a pont, hogy valamikor szükség lehet nyugati szárazföldi csapatokra és műveletekre Ukrajnában.

A helyzetet  tovább súlyosbítja, hogy többen is kiálltak a francia elnök kijelentése mellett.

Egyetért Macron világháborús terveivel a litván miniszterelnök – erről hétfőn számolt be a Magyar Nemzet. A lap rámutatott: Ingrida Simonyte szerint Ukrajna fegyvereket kér, nem pedig harci csapatokat.

Ők azonban katonai személyzettel is támogathatnák őket – a határvédelemben, a katonák országon belüli kiképzésében, az aknamentesítésben, a légvédelemben és a logisztikában – mondta a litván kormányfő.

Az M1-nek nyilatkozó szakértők szerint azonban ha a Nyugat csapatokat küldene Ukrajnába, az beláthatatlan következményekkel járna.

„Egyértelmű eszkalációs hatása lenne, ha Franciaország vagy a NATO nyíltan csapatokat küldene Ukrajnába” – erről az Alapjogokért Központ vezető elemzője, Dornfeld László beszélt az M1-en. Arra is rámutatott: Európa pénzügyileg sincs abban a helyzetben, hogy ezt a háborút meg tudja vívni.

„Ha bármelyik európai uniós tagország szárazföldi csapatokat küldene Ukrajnába, az lángba borítaná az egész kontinenst” – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben, az uniós külügyminiszterek tanácskozása után. Szijjártó Péter hozzátette: ez súlyos visszaélés lenne a NATO ötödik cikkelyével is, mivel a NATO nem egy támadási, hanem egy védelmi szövetség.

Szijjártó Péter felszólította a nyugat-európai vezetőket, hogy ne tegyenek többet veszélyes és riadalmat keltő nyilatkozatokat, mint fogalmazott: a mostani rendkívül feszült háborús helyzetben ugyanis nemcsak a cselekedeteknek, hanem a szavaknak is óriási jelentőségük van.

 

Ajánljuk még