„Eljöhet az a pont, hogy valamikor szükség lehet nyugati szárazföldi csapatokra és műveletekre Ukrajnában.” Erről a Le Parisiennek beszélt Emmanuel Macron vasárnap. Vagyis a francia elnök megerősítette:
nem hajlandó lemondani arról, hogy nyugati csapatokat vezényeljenek Ukrajnába. Emmanuel Macron az interjúban az atomfegyvereket is megemlítette és úgy fogalmazott: Franciaország felkészül minden forgatókönyvre.
A francia elnök hetek óta fenyegetőzik azzal, hogy NATO- csapatokat küldenek Ukrajnába. Beszélt francia katonák ukrajnai részvételéről is, a vörös vonalak megszüntetéséről és attól sem riadt vissza, hogy gyávasággal vádolja azokat, akik nem értenek vele egyet.
Néhány napja pedig kijelentette: semmilyen eszköztől sem szabad visszariadni Oroszország ellen.
„Nem szabad gyengének lennünk, ezért tisztán kell látnunk a helyzetet, és bátran ki kell mondanunk: készek vagyunk az eszközeinket használni, hogy Oroszország ne győzzön” – mondta a francia elnök.
Legutóbb Vlagyimir Putyinnak üzente meg: lesznek francia csapatok Ukrajnában, mert ő Franciaország elnöke és erről ő dönt.
„Az, hogy Franciaország ellenségnek tekinti Oroszországot, teljesen világos. Hiszen Franciaország már részt vesz az ukrajnai háborúban. És úgy ítéljük meg, hogy Macron nem ellenzi, hogy fokozza a francia részvételt” – mondta Dimitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő.
Egyre többen csatlakoznak Emmanuel Macron háborús fenyegetéséhez, köztük lengyel és cseh politikusok is. De már a finn külügyminiszter sem zárná ki nyugati csapatok Ukrajnába küldését. A lett elnök nyíltan beszél Oroszország elpusztításáról, az észt miniszterelnök szerint pedig folytatni kell a háborút Moszkva kimerüléséig.
Közben egy háborús koalíció is formálódik: a francia elnök a német kancellárral és a lengyel kormányfővel megállapodott abban, hogy fokozzák a fegyverszállításokat.
„Elhatároztuk, hogy soha nem hagyjuk Oroszországot győzni, és a végsőkig támogatjuk az ukrán népet” – fogalmazott a francia elnök Berlinben.
Franciaország háborút akar indítani Oroszország ellen és ebben a leggyengébb NATO államok támogatják a legkészségesebben – írta a The American Conservative. A portál kiemeli: a francia elnök Napóleonnak képzeli magát és egy olyan háborús koalíció formálódik, amely bele akarja vinni Európát a konfliktusba.
Az M1-nek nyilatkozó szakértő szerint Emmanuel Macron és az őt támogató háborúpárti politikusok úgy vagdalkoznak, hogy fogalmuk sincs, milyen egy háború a valóságban.
„Ehhez a francia népnek is lesz egy-két szava. Tehát amikor elkezdenek hazaérkezni a hullazsákok Ukrajnából… Zárójelben jegyzem meg már volt egy olyan csapás, ahol francia csapatok szenvedtek súlyos veszteséget. De amikor ez nyilvánosan fog megtörténni, akkor mi lesz a reakciója azoknak az embereknek, akik nemrég még az utcán tüntettek a gazdák képében?” – fogalmazott Somkuti Bálint az MCC Geopolitikai Műhelyének kutatója.
Moszkva a kezdetektől figyelmeztet: ha fenyegetik akkor az atomfegyverek bevetésétől sem riad vissza. A Kreml azt is kijelentette: az Ukrajnába katonákat küldő országokat hadviselő félnek fogja tekinti.
Elemzők szerint a NATO belépése az ukrajnai háborúba a harmadik világháborúhoz vezetne, ami nagy valószínűséggel egy atomháború lenne.
Kiemelt kép: illusztráció