Semmilyen eszköz használatától sem szabad visszariadni Oroszország ellen – közölte Emmanuel Macron a francia köztelevízióban, hangsúlyozva: mindent meg kell adni Kijevnek, mert ha Oroszország győz, akkor Európa veszélybe kerül
„Ha békét akarunk Ukrajnában, nem szabad gyengének lennünk, ezért tisztán kell látnunk a helyzetet, és
bátran ki kell mondanunk: készek vagyunk az eszközeinket használni, hogy Oroszország ne győzzön” – mondta a francia elnök,
aki megerősítette, hogy szerinte semmilyen lehetőséget nem lehet előre kizárni.
Kapcsolódó tartalom
Emmanuel Macron februárban beszélt arról először: nem szabad kizárni, hogy NATO csapatokat küldjenek Ukrajnába. Később már gyávasággal is vádolta azokat a szövetségeseit, akik ellenzik a NATO csapatok bevetését.
Az Európai Unió vezető bürokratái közben azon dolgoznak, hogy az Egyesült Államok folytassa Ukrajna támogatását. Az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője,
Josep Borrell Washingtonban arról beszélt, gyorsan kell cselekedni, mert a háború kimenetele a következő hónapokban dől el.
„Oroszország nem fog megállni, nekünk kell megállítanunk. Az USA és az EU is sokat tett már Ukrajnáért, de úgy gondolom, hogy ennél is sokkal több kell. Támogatnunk kell az ukránokat. Bármit is kell tenni, azt gyorsan meg kell tenni” – mondta Josep Borrell.
Kapcsolódó tartalom
Magyarország mellett Nagy-Britannia, Németország, Svédország, Románia, Olaszország és a NATO is világossá tette: nem küld katonákat az orosz-ukrán háborúba. Viszont egyre több állam nem zárkózik el Emmanuel Macron ötletétől.
A finn kormányfő azt mondta, az orosz katonai képességek korlátozottak.
„Oroszország nem legyőzhetetlen. Legyőzhetjük, ha egyesítjük erőforrásainkat. Megvannak a pénzügyi eszközeink, most politikai elkötelezettség kell”
– fogalmazott Petteri Orpo.
Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter – akinek felesége Soros György szövetségese – pedig azt állította: a NATO katonái már ott vannak Ukrajnában. A litván külügyminiszter a vörös vonalak eltörléséről, Petr Pavel cseh elnök a nyugati csapatok ukrajnai jelenlétéről, a lett elnök pedig a harc folytatásáról beszélt. Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter pedig kijelentette: elege van már, hogy mindenki az eszkalációtól, vagyis a háború továbbterjedésétől fél, mert szerinte Vlagyimir Putyin csak fenyegetőzik.
Oroszország technikailag felkészült egy nukleáris háborúra, az atomfegyverek készenlétben állnak – közölte a héten egy interjúban az orosz elnök. Vlagyimir Putyin figyelmeztette azokat az országokat, amelyek az Oroszországgal szembeni vörös vonalak eltörléséről beszélnek, hogy ebben az esetben Moszkva is hasonlóan cselekszik.
Az eszkalációs nyilatkozatok növelik a háborús kockázatokat,
véli a Századvég vezető elemzője. Palóc André kiemelte: az európai emberek nagy többsége ellenzi a katonai részvételt, de a politikusok erről nem vesznek tudomást.
„Azt látjuk, hogy elválik a politikai elit -és jelen esetben például Macron megszólalásai erről tanúskodnak is- a választók véleményétől. És mintha megpróbálnának egy háborús hangulatot, egy háborús – ha úgy tetszik – ingert kelteni Nyugat-Európa szerte” – értékelt Palóc André az M1-en.
Több elemző szerint akár egy világszintű fegyverkezési verseny is elindulhat, aminek a nyertesei a hadiipar és a fegyverkereskedők lehetnek. A NATO tagállamok fegyvergyárai sorra döntik a megrendelési csúcsokat, miközben a hasznuk is meredeken emelkedik.
Kiemelt kép: Emmanuel Macron, Olaf Scholz és Donald Tusk 2024. március 15-én, Berlinben, ahol az ukrajnai helyzetet vitatták meg. (Fotó: EPA/HANNIBAL HANSCHKE)