A hatóságok szerint 251 gyerek közül 246-nak nincs születési anyakönyvi kivonata sem. A szekta által irányított farmon 16 azonosítatlan sírt is találtak, köztük hét csecsemőjét is.
Paul Nyathi, a helyi rendőrség szóvivője nyilatkozatában azt közölte; az Ishmael Chokurongewra néven ismert, most 56 éves önjelölt próféta több mint ezer fős szektát vezetett a fővárostól, Hararétól nagyjából 34 kilométerre fekvő farmon, ahol a kimenekített gyerekek és a többi hívő élt.
„A gyerekeket a szektavezetés különféle fizikai munkákra fogta be” – folytatta Nyathi, hozzátéve; „a rendőrség megállapította, hogy az iskoláskorú gyerekek egyike sem részesült hagyományos oktatásban, ehelyett alantas fizikai munkára kényszerítették őket az élethez szükséges tudás megszerzésének nevében”.
A rendőrség azt közölte még kedden ütöttek rajta a szektán, Chokurongewrát és hét társát pedig letartóztatták a többi közt gyermekbántalmazás vádjával. Nyathi szerint a nyomozás előrehaladtával hoznak majd nyilvánosságra további információkat.