Aktuális

Szoboszlai: Nincsenek fájdalmaim, és szeretnék mihamarabb csúcsformába kerülni

Hivatásos katonákat gyanúsítanak orvvadászattal Kovászna megyében

Nyolc személyt, köztük négy hivatásos katonát gyanúsít orvvadászattal a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) a székelyföldi Kovászna megyében – írta csütörtökön a DNA közleménye alapján az Agerpres.

A korrupcióellenes ügyészség munkatársai a román rendőrséggel közösen szerdán 18 helyszínen tartottak házkutatásokat Kovászna városában és a közeli Kommandó községben. Hat személyt előzetes letartóztatásba helyeztek orvvadászat gyanúja miatt.

Az ügyben a Kolozs megyei katonai ügyészség indított büntetőeljárást.

Az orvvadászattal gyanúsított bűnszövetkezet négy tagja ugyanis hivatásos katona,

kettő közülük a román védelmi minisztériumnak, kettő a román belügyminisztériumhoz tartozó vészhelyzeti felügyelőségnek a munkatársa. Egy további személy egy vadásztársaságnál dolgozik őrként – írta a közleményre hivatkozva a román hírügynökség.

Kapcsolódó tartalom

Az ügyészek szerint a gyanúsítottak 2023 decembere és 2024 februárja között rendszeresen vadásztak védett állatokra, ehhez vadászkutyákat és vadászfegyvereket használtak. A bűnszövetkezet tagjai medvére, farkasra, vadmacskára, vaddisznóra, nyúlra, szarvasfélékre, siketfajdra vadásztak a Kárpát-kanyarban található térségben – a felsorolt fajok egy része védett állatnak minősül Romániában.

A hatóságok a házkutatások során vadászfegyvereket, szarvasagancsokat, illetve medve- és farkastrófeákat, valamint jelentős mennyiségű vadhúst találtak.

Kommandón egy karámot is felfedeztek négy vaddisznóval. A DNA azt gyanítja, hogy a vadállatokat a vadászkutyák betanításához használták.

A DNA az orvvadászat gyanúja mellett törvénytelen fegyverhasználattal, hivatalos információk kiszivárogtatásával és adócsalással is gyanúsítja a nyolc személyt, akik közül hatot előzetes letartoztatásba helyeztek.

A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: MTI/Bugány János)

Ajánljuk még