A texasi nemzeti gárda Donald Trump korábbi elnök érkezésére készülődik az Egyesült Államok és Mexikó közös határán. A volt amerikai elnök választási kampányának központi témája az illegális bevándorlás megfékezése. Trump többször hangsúlyozta: ha újra megválasztják elnöknek, radikális változások következnek be a migrációs politikában. Azt mondta:
már hivatali idejének első napjától masszív deportálási műveletbe kezd, és kiutasítja az országból azokat, akik illegálisan léptek be.
Donald Trump nem véletlenül utazik Eagle Passba. A texasi–mexikói határnak ezen a szakaszán ugyanis hosszú ideje pattanásig feszült a helyzet, a térség folyamatos nyomásnak van kitéve. Ide érkeznek azok a migránskaravánok, amelyek a közép-amerikai országokból indulnak el. Ezrek tartanak most is az Egyesült Államok felé.
A texasi nemzeti gárda drótkerítést és hatalmas konténereket is telepített a migránsok útvonalára, hogy megpróbálja megakadályozni az átjutást a határon. Az állam republikánus vezetése azt is bejelentette, hogy katonai bázist telepít a határra, hogy a nemzeti gárda több mint kétezer katonáját a helyszínen tudja tartani.
A célunk, hogy minél hatékonyabban megfékezzük a migránsok beáramlását. Ha a nemzeti gárda tagjai tartósan itt lesznek, akkor képesek leszünk még gyorsabban építeni a kerítést – mondta Texas republikánus kormányzója.
A Mexikóval közös határszakasz 60 százaléka Texasszal határos, a fennmaradó rész pedig Arizonával és Kaliforniával. Ezekben az államokban azonban demokrata kormányzók vannak, így ott semmi sem akadályozza, hogy a migránsok szabadon beáramoljanak az országba.
A texasi Eagle Passtól több száz kilométerre fekvő Brownsville-be várják csütörtökön az amerikai elnököt is.
Joe Biden négyéves elnöksége alatt most utazik másodszor a Mexikóval közös határra. Újraválasztási kampányában ő is kénytelen intenzívebben foglalkozni a migráció kérdésével, a közvélemény-kutatások szerint ugyanis
a megkérdezettek 30 százaléka úgy gondolja, az illegális bevándorlás égetőbb kérdés, mint a gazdaság helyzete vagy az infláció.
A demokrata vezetésű nagyvárosok is egyre jobban sürgetik az elnököt, hogy tegyen valamit a migráció megfékezése érdekében, százezrek özönlötték el ugyanis az elmúlt négy évben ezeket a nagyvárosokat, jelentős nyomás alá helyezve a szociális és az egészségügyi ellátást. Joe Biden elnöklése alatt 6,3 millió illegális bevándorló lépte át az Egyesült Államok határát, egyetlen korábbi amerikai elnök alatt sem volt ilyen magas ez a szám.
A kiemelt kép illusztráció: (Fotó: MTI/EPA)