A tárcavezető megdöbbenését fejezte ki az Ilaria Salis olasz állampolgár magyarországi fogva tartásával kapcsolatos reakciók felett.
„Ezt a hölgyet egyfajta áldozatként, mártírként mutatták be Olaszországban, aminek semmi köze nincs a valósághoz. A hölgy egy radikális, szélsőséges baloldali szervezet tagjaként, csoportosan érkezett meg Magyarországra világos tervvel, világos szándékkal, hogy védtelen, ártatlan embereket kapjanak el és verjenek agyon az utcán” – mondta.
Nem is hirtelen felindulásból elkövetett bűncselekményről, hanem egy előre jól megfontolt, kifundált, megtervezett cselekményről van szó – jegyezte meg.
Majdnem megöltek embereket Magyarországon, agyonvertek az utcán embereket, s ezután beállítják ezt a hölgyet úgy, mint hogyha mártír lenne, vagy valami igazságtalan eljárás alanya lenne – húzta alá.
Szijjártó Péter úgy vélekedett, hogy ha valaki Olaszországban hasonló cselekedeteket követne el, akkor valószínűleg szintén büntetést kapna.
„Őszintén remélem, hogy ez a hölgy Magyarországon is el fogja nyerni méltó büntetését, mert senki, semmilyen szélsőséges baloldali csoport ne tekintse valamilyen bokszringnek Magyarországot, ahova eljönnek, és jól eltervezik, hogy valakit majd agyonvernek” – közölte.
Nagyon csodálom azt, hogy a függetlenségére oly büszke olaszországi média nem mutatta be az áldozatokról szóló képeket, csak a hölgyet mutogatták itt az olasz médiumokban – tette hozzá.
Majd leszögezte: a hölgy részt vett egy előre megtervezett, kis híján halállal végződő emberverésben, és ezért el kell nyernie a méltó büntetését.
Végül egészen elképesztőnek nevezte, hogy Olaszországból próbálnak beavatkozni egy magyar bírósági eljárásba.
„Minket állandóan azzal vádolnak – mondjuk így, Brüsszelben, sokszor olasz egyetértéssel is, legalábbis korábban -, hogy Magyarországon az igazságszolgáltatás függetlenségét sérti a kormány. Ehhez képest most a kormánytól azt követelik, hogy avatkozzon be egy igazságszolgáltatási eljárásba” – mondta.
Természetesen nem fogunk, a bíróság teszi a saját dolgát, és majd meg fogja hozni a maga ítéletét – összegzett.