Gyász

Elhunyt Gát György

Lettország alapvetően nem ellenzi nyugati katonák bevetését Ukrajnában

Lettország alapvetően nem ellenzi nyugati szárazföldi csapatok bevetését az Oroszország által megtámadott Ukrajnában, és fontolóra venné részvételét, ha a NATO-szövetségesek megállapodásra jutnának az ügyben – jelentette ki a lett védelmi minisztérium szóvivője szerdán.

A szóvivő azt követően nyilatkozott erről a dpa hírügynökségnek, hogy Emmanuel Macron francia elnök hétfőn felvetette nyugati szárazföldi csapatok ukrajnai telepítésének kérdését.

Kapcsolódó tartalom

Jelenleg nincs konszenzus arról, hogy hivatalos formában szárazföldi csapatokat küldjünk” – mondta Macron hétfő este a kijevi vezetés támogatására a francia elnöki hivatalban összehívott konferenciát követően, amelyen mintegy húsz ország képviselői vettek részt. „De semmit sem szabad kizárni. Mindent meg fogunk tenni, amit lehet, annak érdekében, hogy Oroszország ne győzzön ebben a háborúban” – fűzte hozzá.

Több NATO-ország, köztük Németország elutasította Macron felvetését.

A lett védelmi tárca szóvivője felidézte, hogy Lettország az Ukrajna ellen indított háború kezdetétől katonai támogatást nyújt Kijevnek: részben fegyverszállítások formájában, részben ukrán katonák lettországi és más NATO-országokban zajló kiképzésével.

Kapcsolódó tartalom

Ajánljuk még