Aktuális

Szoboszlai: Nincsenek fájdalmaim, és szeretnék mihamarabb csúcsformába kerülni

Ultimátumot adott a dél-koreai kormány a tiltakozó orvosoknak

A dél-koreai kormány ultimátumot adott a gyakornok és rezidens orvosoknak: az egészségügyi minisztérium hétfői közlése szerint ha csütörtökig nem veszik fel a munkát, akkor legalább három hónapra felfüggesztik praxisengedélyüket.

„Fontos kiemelni, hogy az engedély felfüggesztése bekerül a nyilvántartásba, ami később hatással lehet karrierjükre, például a külföldi munkavállalási lehetőségekre” – közölte Pak Minszu miniszterhelyettes.

Az orvosi kamara (KMA) zsarolásnak minősítette a bejelentést, szerinte ezáltal ellehetetleníthetik a pályakezdő orvosok munkavállalását.

A tiltakozás oka, hogy a kormány legkorábban idén márciusban országos szinten kétezer fővel bővíteni tervezi az orvosi egyetemekre felveendő hallgatók számát, ami jelentős növekedés lenne a jelenlegi 3058 képzési helyhez képest. A kormány szerint égető szükség van a bővítésre, mert kevés az aktív orvosok száma az országban.

Kapcsolódó tartalom

A szöuli rendőrség hétfői közleménye szerint nyomozást indítottak a KMA vezető tisztségviselői, valamint a gyakornok és rezidens orvosok szövetsége (KIRA) vezetői ellen emberéletek veszélyeztetése címén, és a hatóságok közölték, hogy törvénysértés megállapítása esetén súlyos büntetések szabhatók ki.

rendőrség amiatt is nyomoz, hogy egy orvosokból álló csoport a gyanú szerint az interneten arra buzdítja a gyakornokokat: töröljék a betegek adatait a kórházak adatbázisából, mielőtt felmondanak.

A tiltakozás egy héttel ezelőtti kezdete óta országos szinten 9006 rezidens, illetve gyakornok hagyta ott az állását ténylegesen, de összesen több mint 10 ezer orvos mondott fel. Az ország legtöbb orvosi egyetemén a hallgatók nem vesznek részt az előadásokon.

A helyi média számos olyan esetről számolt be, amelyben betegek veszélybe kerültek, illetve amely az egészségügyi rendszer összeomlásával fenyeget. Voltak olyan idős betegek, akik azért haltak meg, mert a sztrájk okozta orvoshiány miatt nem kaptak ellátást – állítják médiumok. A legnagyobb kórházakban a felére csökkentették a tervezett műtétek számát.

A kormány ennek ellenére továbbra is kitart a kvótaemelés mellett, és nem akar tárgyalni az orvosokkal.

Ajánljuk még