Egy férfit letartóztattak miután megtámadott egy másik utast egy Las Vegasba tartó járaton a múlt hónapban. A támadásra körülbelül 30 perccel a Las Vegas-i leszállás előtt került sor.
Az FBI azzal vádolja Lopezt, hogy ütlegelni kezdett egy utast, majd az áldozat segítségére siető férfi szemét egy tollal akarta kiszúrni. A dokumentumok szerint az áldozat felesége és egy másik utas is kiabált Lopezre, hogy hagyja abba. Erre a férfi még inkább dühbe gurult, és megütötte az áldozat feleségét is, aki a támadás alatt mindvégig a hétéves fiát védte.
Egy a repülőn lévő utas elmondta, mindenhol vért látott.
A támadás után Lopez állítólag azt kiabálta, hogy csak az FBI-nak fog beszélni.
A repülőgép biztonságosan földet ért a Las Vegas-i repülőtéren, ahol a támadót már várták a rendfenntartó erők.
Az FBI szerint a gyanúsított azt mondta a szövetségi légi marsalloknak, úgy érezte, a maffia üldözi őt az elmúlt hónapokban. Azt is elismerte, hogy korábban soha nem látta az áldozatot, de azt tervezte, hogy megtámadja és megöli, mivel a férfi szerinte egy kartell tagja – olvasható a People magazin cikkébe.