Fontos

Csütörtökön 10-től Kormányinfó

Donald Trump beszédében Orbán Viktort idézte

Ha Joe Biden idén is nyer, akkor a legrosszabb még Amerika előtt áll – fogalmazott a CPAC utolsó napján Donald Trump. A volt elnök a konzervatív erők legfontsabb konferenciáján azt mondta: a választás tétje a munkahelyek tömegeinek megmentése lesz. Donald Trump idézte Orbán Viktort is, aki nemrég azt mondta: a republikánus politikus visszatérése elhozná a békét Kelet-Európában.

Lelkesen készülődtek a republikánusok az amerikai konzervatív erők hagyományos találkozója, a CPAC záró napjának legfontosabb eseményére. A szombati program fő előadójaként ugyanis Donald Trump volt amerikai elnököt várták a színpadra.

A Konzervatív Politikai Akció Konferencia rendezvényére több száz amerikai és külföldi konzervatív politikus, véleményvezér, kutató és újságíró érkezett az amerikai főváros közelében fekvő National Harborba. A CPAC célja a konzervatív erők nemzetközi együttműködésének előmozdítása.

A rendezvény szerdán nemzetközi csúcstalálkozóval kezdődött, csütörtökön és pénteken jórészt amerikai politikusok és közéleti személyiségek fejtették ki gondolataikat.

A konferencián hazánk is szóba került. Kövessük Magyarországot címmel egy panelbeszélgetést is rendeztek, amelynek témája a Soros György elleni küzdelem volt.

Donald Trump végül az eredetileg tervezettnél később, helyi idő szerint délután kettőkor lépett a színpadra, a közönsg hangos üdvrivalgása mellett. A volt amerikai elnök beszédében kitért arra, hogy a rendezvénnyel egyidőben zajló republikánus előválasztáson kellene lennie, a CPAC jelentősége miatt mégis eljött.

Négy éve azt mondtam, ha a csalárd Joe Biden jut be a Fehér Házba, eltörlik az országhatárainkat, középosztályunk megtizedelődik, közösségeinket vérontás, káosz és bűnözés fogja pusztítani. Mindenben igazunk lett. Higgyék el, ha a csalárd Joe Biden idén is nyer, a legrosszabb még előttünk áll” – mutatott rá Donald Trump, aki hozzátette: a munkahelyek sokaságának elveszítése, valamint az elláltórendszere összeomlása lehet a választás tétje.

A republikánus politikus Orbán Viktor véleményére is hivatkozott.

Orbán Viktor, akit én nagyon tisztelek, mert kemény és okos, nemrég azt mondta:, hozzátok vissza Donald Trumpot, mindenki hallgat rá, tisztelik, tartanak tőle, és ezzel vége lesz a bajoknak

– emlékeztetett a magyar miniszterelnök évértékelőjén elhangzottakra a politikus, aki azt is felidézte, hogy hivatali ideje négy évében az Egyesült Államok nem háborúzott.

A konzervatív oldal meghatározó konferenciáje egyébként hamarosan ismét Magyarországra látogat. Az Alapjogokért Központ idén áprilisban, immár harmadik alkalommal rendezi meg a CPAC Hungaryt, a világ legjelentősebb jobboldali vezetőinek részvételével.

Kiemelt kép: Donald Trump beszédet tart a CPAC utolsó napján. (Fotó: MTI/EPA)

Ajánljuk még