Aktuális

Fegyveres férfi ejtette túszul egy busz utasait Rio de Janeiróban

A horvát külügyminiszter szerb elnököt sértő kijelentése miatt tiltakozik Belgrád

Tiltakozó jegyzéket küldött Szerbia Horvátországnak vasárnap a horvát külügyminiszter egy nappal korábbi kijelentése miatt, amelyben „orosz szatellitnek” nevezte Aleksandar Vucic szerb elnököt.

A szerb külügyminisztérium szerint Gordan Grlic Radman az N1 regionális hírtelevízió horvát csatorna február 24-i híradójában elfogadhatatlanul beszélt a szerb elnökről és Szerbiáról. A külügyi tárca arra is felhívta a figyelmet, hogy az ilyen nyilatkozatok a Szerbia és a szerb nép iránti gyűlöletkeltés folytatását jelentik, és aláássák a térség békéjét és stabilitását elősegítő közös politikát.

Szerbia külügyminisztériuma elvárja, hogy Horvátország magas rangú tisztségviselői a jövőben tartózkodjanak az olyan kijelentésektől, amelyek Szerbia belügyeibe történő beavatkozást jelentenek, és folytassák a megbékélés és a jószomszédi kapcsolatok politikáját” – olvasható a tiltakozó jegyzékben.

A horvát külügyminiszter az említett interjúban úgy fogalmazott, hogy egyik lapra tartoznak Szerbia állampolgárai, egy másikra pedig Aleksandar Vucic és a politikája. Hozzátette: a szerb elnöknek el kell döntenie, melyik székre ül, mert „két széken nem lehet, és nem is kényelmes ülni”. Megfogalmazása szerint „Vucic lehet Oroszország csatlósa és szatellitje, de nem szabad engedni az orosz befolyásnak, vagy más olyan, rosszindulatú befolyásnak, amely veszélyezteti a Nyugat-Balkán stabilitását”.

A kijelentésekre Aleksandar Vucic úgy reagált, hogy a horvát külügyminiszter nemcsak Szerbia belügyeibe avatkozik be, hanem sértegeti a szerb népet, és fenyegeti Szerbia állampolgárait. Ana Brnabic miniszterelnök és Ivica Dacic külügyminiszter határozottan elítélte a horvát miniszter kijelentését.

Az európai uniós tagságra törekvő Szerbia mindeddig nem csatlakozott az Oroszország elleni szankciókhoz, és nem hangolta össze külpolitikáját az Európai Unióval, amit Belgrád azzal indokol, hogy Szerbiát történelmi, vallási és kulturális kapcsolatok kötik Oroszországhoz.

Ajánljuk még