Aktuális

Több mint 700 ezren töltötték ki a nemzeti konzultációt

Voltak, akik az erkélyen rekedtek, többen meghaltak, miközben a tűz tépte a társasházat

| Szerző: hirado.hu
A társasház lakói közül többeket az erkélyekről mentettek ki tűzoltósági daruval a lángoló épületből.

Négy ember életét vesztette, 19-en eltűntek egy épülettűzben a kelet-spanyolországi Valenciában – közölték a helyi hatóságok péntek hajnalban. A lángokat egész éjjel oltották a tűzoltók a 138 lakásos komplexumban, amelyet továbbra is hűtenek, de egyelőre nem tudtak bejutni az épületbe.

A mentőszolgálat tájékoztatása szerint 14 embert szállítottak kórházba, köztük hat tűzoltót és egy gyereket is, többségüket füstmérgezés gyanújával. A sérültek ellátására tábori kórházat alakítottak ki a helyszínen.

A társasház lakói közül többeket az erkélyekről mentettek ki tűzoltósági daruval a lángoló épületből.

Az első vélemények szerint a gyors terjedéshez hozzájárult az erős, óránként 50-60 kilométeres erősségű szél, valamint az épület burkolatának poliuretán anyaga is.

A tűz nagy kiterjedése miatt a közeli városokból, Alicantéból és Castellónból is vezényeltek át tűzoltóegységeket, valamint bevonták a katonaság speciális egységét.

A tragédia miatt Valencia városa háromnapos hivatalos gyászt rendelt el.

Helyi jelentések szerint a tűzoltók több lakót daruk segítségével mentettek ki, köztük egy, a hetedik emeleten élő házaspárt.

A fotóra kattintva nyílik meg a galéria. 

Egy, az épületben lakó férfi elmondta, a tűz a negyedik emeleten keletkezett, onnan terjedt el pillanatok alatt. Állítása szerint alig tíz perc telt el, és a tömbház már teljes terjedelmében égett.

A hatóságok közlése szerint a területen egy tábori kórházat állítottak fel, az otthonaikból kimenekített embereket pedig szállodákban helyezik el – olvasható a BBC cikkében. 

A tűz oka eddig ismeretlen.

Array
(
    [replacement] => 
		
		

    [shortcode] => 
		
		

    [title] => Hatalmas lángokkal ég a valenciai társasház (Fotó: EPA/Manuel Bruque)
    [image] => //cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/7/2024/02/11173265-scaled-e1708668767507-1024x577.jpg
    [alignment] => aligncenter
)

Ajánljuk még