Salvadorban elutasították a választás eredményének megsemmisítésére irányuló ellenzéki beadványt

Salvadorban a legfelsőbb választási bizottság (TSE) csütörtökön elutasította a parlamenti választás eredményének megsemmisítését követelő ellenzéki beadványt.

Cesia Rivas, a Menjünk! (VAMOS) párt képviselője a sajtónak azt mondta, a bizottság indoklása szerint a kezdeményezés „nem felelt meg a hivatalos feltételeknek”.

Noel Orellana, a választási bizottság egyik munkatársa azt vetette az ellenzéki pártok szemére, hogy a petíciójukban nem hangzott el semmilyen konkrétum a szabálytalanságok természetét illetően.

Salvadorban február 4-én tartottak parlamenti és elnökválasztást.

A VAMOS – a jobboldali ARENA párttal és a Mi Időnk (Nuestro Tiempo) nevű tömörüléssel közösen hétfőn kezdeményezte a parlamenti választás eredményének megsemmisítését, nem sokkal azt követően, hogy a TSE bejelentette, a voksolást Nayib Bukele hivatalban lévő elnök, valamint az államfő Új Eszmék (Nuevas Ideas, NI) nevű pártja nyerte meg.

A három ellenzéki párt szerint a választáson – melynek eredményeképp az NI a 60 mandátumból 54-et szerzett – szabálytalanságok történtek.

Mindeközben az egyébként az elnökválasztáson a voksok több mint 84 százalékát besöprő Bukelét hatalmas ovációval fogadták az amerikai konzervatívok az egyesült államokbeli Marylandben kezdődött CPAC-konferenciáján csütörtökön.

Felszólalásában Bukele arra szólította fel az embereket, „harcoljanak a sötét erők ellen” és tekintsenek Salvadorra figyelmeztető jelként: mint mondta, hazájában évtizedekkel ezelőtt a bűnbandák vették át a hatalmat, ezért most harcolni kell a bűnözők letartóztatása és a korrupt bírák eltávolítása érdekében.

„Ezek a sötét erők a ti országotokban is elkezdték átvenni a hatalmat”

– szögezte le az egybegyűlteknek, hozzátéve, hogy az Egyesült Államok következő elnökének „fel kell ismernie a bujkáló erőket, melyek összeesküdnek ellene”.

A korábban San Salvador polgármesteri tisztségét betöltő Bukelét 2019-ben választották Salvador elnökévé, két éve pedig háborút hirdetett a latin-amerikai országban évtizedek óta pusztító bűnbandák ellen. Az ekkor bevezetett rendkívüli állapot során mintegy 76 ezer embert vettek őrizetbe országszerte.

Jóllehet az államfő intézkedései sok, biztonságáért aggódó salvadori körében töretlen népszerűségnek örvendenek, emberi jogi szerveztek azt vetik Bukele szemére, hogy rengeteg őrizetbe vételhez a hatóságoknak nincs elég bizonyítékuk, kiemelve, hogy Salvadorban az 1980-tól 1992-ig tartó polgárháború óta nem követtek el annyi jogsértést, mint jelenleg.

Kiemelt kép: Szavazóurnába dobja voksát egy asszony a salvadori parlamenti és elnökválasztáson San Salvadorban 2024. február 4-én. (Fotó: MTI/EPA-EFE/Bienvenido Velasc)

Ajánljuk még

VilágPont Járai Judittal