Aktuális

Ha vásárolt ebből a termékből a SPAR-ban, ne fogyassza el, vigye vissza

Országos tömegközlekedési sztrájkot hirdet a jövő hétre Németországban a Verdi szakszervezet

A német Verdi szakszervezet közel az egész országra kiterjedő tömegközlekedési sztrájkot hirdetett meg a jövő hétre, az idén már a második alkalommal.

„A sztrájk hétfőtől március 2-ig, szombatig tart” – áll a szolgáltatási szektor munkavállalóit képviselő Verdi (Vereinte Dienstleistungsgewerkschaft) szakszervezeti szövetség közleményében. „Az egyes szövetségi államokban ebben az időszakban különböző napokon – főként egész napos és többnyire többnapos – sztrájkokra kerül sor” – tették hozzá.

Amint azt a szakszervezet csütörtökön Berlinben bejelentette, a munkabeszüntetést hétfőtől szombatig különböző helyeken és napokon tervezik, a fő sztrájknap pedig március elseje, péntek lesz. Bajorország az egyetlen szövetségi tartomány, amely nem érintett.

A figyelmeztető sztrájkok valószínűleg több ezer busz-, metró- és villamosjárat törléséhez vezetnek majd.

Az elővárosi vonatok többségét a sztrájk nem érinti, mivel azokat általában a német vasúttársaság, a Deutsche Bahn üzemelteti, amely jelenleg a Verdi helyett a mozdonyvezetők szakszervezetével, a GDL-lel tárgyal új kollektív szerződésről.

Christine Behle, a Verdi alelnöke szerint a sztrájkokra nyomásgyakorlás miatt van szükség a tárgyalások beindítása érdekében. A Verdi egyebek mellett rövidebb munkaidőt szeretne kiharcolni a munkavállalóknak anyagi veszteségek nélkül, valamint hosszabb pihenőidőt a műszakok között, illetve több szabadnapot vagy magasabb fizetést a szabadnapokra.

Kapcsolódó tartalom

A Verdi az akcióval a munkavállalók terheinek csökkentése mellett a tömegközlekedési munkahelyeket is vonzóbbá kívánja tenni. A német tömegközlekedési vállalatok általában tartós munkaerőhiánytól szenvednek, különösen buszvezetőket tudnak nehezen találni.

A jövő hétre meghirdetett sztrájk már a második a helyi tömegközlekedésben Németországban az idén. A Verdi február 2-án több helyen megbénította a helyi tömegközlekedést. A szakszervezet szerint akkor több mint 80 város és mintegy 40 járás volt érintett.

A jövő hétre meghirdetett figyelmeztető sztrájk következményei valószínűleg régiónként nagyon eltérőek lesznek.

Berlinben például a munkabeszüntetés alatt várhatóan nem közlekednek a metrók, buszok és villamosok.

A Verdi szerint a figyelmeztető sztrájkban való részvételre mintegy 90 ezer munkavállalót szólítottak fel. A február 2-i sztrájk különösen Észak-Rajna-Vesztfáliát érintette, ahol a 90 ezer munkavállaló egyharmada dolgozik.

A Német Közlekedési Vállalkozások Szövetsége (VDV) szerint 2030-ig az egész ágazatban mintegy 80 ezer munkavállaló fog nyugdíjba vonulni. A VDV szerint az autóbusz- és vasúttársaságoknál különösen magas a baby boomerek – azaz a háború utáni időszak korosztályából származó alkalmazottak – aránya. A szövetség becslése szerint 2030-ig mintegy 110 ezer új munkavállalót kell majd felvenni.

A kiemelt kép illusztráció. A regionális tömegközlekedési vállalatok dolgozóinak béremelést követelő egynapos munkabeszüntetése február 2-án (Fotó: MTI/EPA/Clemens Bila)

Ajánljuk még