Aktuális

Hazánk biztonsági helyzetéről tájékoztatta a köztársasági elnököt a honvédelmi miniszter

Túszejtő migránsokat tartóztattak le Romániában

| Szerző: hirado.hu
Emberrabló migránsbandára csaptak le a rendőrök Romániában. A Brassóban tevékenykedő pakisztáni bűnözők munkalehetőséggel csábították magukhoz a kiszemelt migránsokat, majd egy panellakásba zárták őket, és több ezer eurós váltságdíjat követeltek tőlük. Az egyik foglyul ejtett bangladesi férfinak sikerült megszöknie a fürdőszoba ablakán át, így tudták meg a hatóságok, hogy mi történt.

A szomszédok szerint több lakásban is bevándorlókat szállásoltak el. Egyikük elmondta, hogy

kéthetente érkezett hozzájuk egy Temes megyei rendszámú autó, amelybe nagy csomagokat rakodtak, majd elszállították a migránsokat.

A rendőrök elfogták a két emberrablót. A helyi sajtóban nincsenek további részletek erről, de aligha véletlen a temesvári szál felbukkanása az ügyben, hiszen a nyugati határ közelében lévő nagyváros az illegális migráció gócpontjává, a bevándorló maffiák gyakori helyszínévé vált.

Kapcsolódó tartalom

Pakisztáni migránsokból verbuválódott az a temesvári bűbanda is, amely többek között egy erőszakkal fogva tartott Srí Lanka-i állampolgár haláláért felelős.

Az általuk túszul ejtett migránsok ugyanis textilekből sodort improvizált kötélen próbáltak elmenekülni egy ötödik emeleti lakásból, de egyikük lezuhant, és szörnyet halt.

Az ügy jelenleg a Temes megyei törvényszéken van, ahol többrendbeli embercsempészéssel és az áldozat halálát okozó személyi szabadságtól való megfosztással vádolják őket.

A kiemelt kép illusztráció.

Ajánljuk még