Aktuális

Németh Nándor olyat tett, amit magyar úszó még soha: vb-érmet nyert 100 gyorson

A sorkatonai szolgálat visszaállítását vizsgálja Horvátország

A horvát kormány felkérte Ivan Anusic védelmi minisztert, hogy vizsgálja meg annak lehetőségét: milyen formában lehetne újra bevezetni a sorkatonai szolgálatot – jelentette be hétfőn Andrej Plenkovic miniszterelnök a Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) kormánypárt elnökségi ülése után.

Felelősen kell cselekednünk, és nem téli álmot aludnunk akkor, amikor válsággócok vannak mindenütt – hangsúlyozta Plenkovic.

Kapcsolódó tartalom

Fel kell emelnünk a fejünket, és körülnézni, milyen világ veszi körül Horvátországot” – mondta, utalva Oroszország Ukrajna elleni agressziójára, az izraeli-palesztin konfliktusra és arra, hogy Koszovóban az újabb feszültségek majdnem háborút okoztak.

Ha pedig arra gondolunk, hogy milyen veszélyt jelent az illegális migráció és a terrorizmus, akkor azt is láthatjuk, hogy a HDZ egy szót sulykol, és ez a biztonság

– mutatott rá.

Horvátországban 2008-ban törölték el a kötelező katonai szolgálatot.

A védelmi miniszter a katonai akadémián a hétvégi tisztavató után a sajtónak úgy nyilatkozott: hamarosan három javaslattal állnak elő a kötelező katonai szolgálat időtartamát illetően. Ezeket elküldik a miniszterelnöknek és az elnöknek véleményezésre, majd a miniszterelnökkel tovább egyeztetnek arról, milyen formában és mikor vezetnék be a sorkatonai szolgálatot. Csak azt követően kerülnek nyilvánosságra a tervek, hogy politikai határozat születik róla – tette hozzá a tárcavezető.

Kapcsolódó tartalom

Kiemelt kép: Horvát katonák a Brave Warrior 2022 többnemzeti harccsoport által végrehajtott komplex harcászati gyakorlaton Hajmáskér közelében, 2022. szeptember 29-én. (Fotó: MTI/Vasvári Tamás)

Ajánljuk még