Baleset

Meghalt egy strandoló, miközben egy repülőgép kényszerleszállást hajtott végre a tengerparton

Megérkezett az orosz hadijelentés

Négy frontszakaszon 19 ukrán támadást vertek vissza az orosz erők az elmúlt nap folyamán – közölte vasárnap az orosz védelmi minisztérium.

A tárca szerint a legtöbb, szám szerint 11 ukrán roham a donyecki frontszakaszon hiúsult meg. A tájékoztatás szerint az ukrán fél több mint 850 katonát veszített, akik közül a legtöbben, mintegy 325-en a Donyeck körzetében vívott harcokban estek el vagy sebesültek meg súlyosan.

Az összesítésben a megsemmisített ukrán katonai célpontok és haditechnikai eszközök között említettek meg egyebek mellett egy vezetésipontot, két harckocsit, két páncélozott harcjárművet, egy amerikai M777-es vontatott tarackot, valamint harminc drónt.

Kapcsolódó tartalom

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a Rosszija 1 televízió vasárnapi Moszkva. Kreml. Putyin című műsorában kijelentette, hogy Kijevnek, „bármennyire is fáj”, az újabb tárgyalásokhoz el kell ismernie a megváltozott harctéri realitásokat.

A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: MTI/AP/Efrem Lukackij)

Ajánljuk még