Baleset

Egy idős nő meghalt a Balatoni úton történt balesetben

Az EU 26 millió euró humanitárius segélyt küld Törökországba

Az Európai Bizottság 26 millió euró humanitárius segély küld Törökországba a kiszolgáltatott helyzetben lévő menekültek és az őket befogadó közösségek támogatására – jelentette be pénteken a brüsszeli testület.

Törökország délkeleti, a szíriai határhoz közeli régiója ad otthont az országban élő menekültek nagy részének. Ugyanebben a régióban történt tavaly Törökország egyik legsúlyosabb földrengése, amely több ezer halálos áldozatot követelt, valamint az infrastruktúra és a lakóépületek nagymértékű pusztulását okozta, ami tovább rontotta az amúgy is kiszolgáltatott helyzetben lévő menekültek helyzetét – olvasható a bizottsági sajtóközleményben.

Kapcsolódó tartalom

A 26 millió eurós humanitárius segélyből négymillió eurót a menekültgyermekek oktatására különítettek el, míg a fennmaradó részből védelmi szolgáltatásokat nyújtanak, továbbá támogatják az olyan alapvető szükségletek kielégítését, mint a vízellátás, a higiéniai ellátás, valamint az egészségügyi szolgáltatások.

Törökország a világ legnagyobb menekültnépességének, négy millió embernek ad otthont. A legtöbb menekült táborokon kívül él.

Bár Törökország biztosítja a menekültstátusszal rendelkezők számára az alapvető jogokhoz és szolgáltatásokhoz való hozzáférést, a magas megélhetési költségek és a jövedelemszerzési lehetőségek hiánya egyre nehezebbé teszi a menekültcsaládok helyzetét.

Tavaly február elején 7,8-es erősségű földrengés rázta meg Törökország és Szíria határvidékét, a katasztrófában több mint 50 ezer ember vesztette életét, és több százezer épület semmisült illetve rongálódott meg.

A kiemelt kép illusztráció.

Ajánljuk még