Aktuális

Visszaállítaná a halálbüntetést a szerb elnök, miután brutálisan megöltek egy kétéves kislányt

Egy ember meghalt és legalább hárman megsérültek egy éjszakai verekedésben

Egy ember meghalt és legalább hárman megsérültek csütörtök hajnalban Salzburgban egy verekedésben, amelyben az osztrák rendőrség szerint legalább tizenöten vettek részt.

A rendőrség helikopteres támogatással, nagy erőkkel szállt ki, és szolgálati kutyákat is bevetett a verekedés megfékezésére, amelyen kések is előkerültek. A salzburgi tartományi rendőrkapitányság három személy letartóztatásáról számolt be csütörtök reggel.

„Minden rendelkezésre álló erőt bevetettek” – tájékoztatta az APA hírügynökséget egy rendőrségi szóvivő. A sérülteket a helyi vöröskereszt kórházba szállította.

Az incidenst követően egy bejelentés alapján az intézkedő rendőrök egy késszúrásoktól súlyosan sérült férfit találtak a Lehener park melletti utcában.

A sérültet elsősegélynyújtás után kórházba szállították, ahol nem sokkal később meghalt. A rendőrség szerint a férfi valószínűleg szomáliai volt.

Az összetűzés háttere egyelőre nem ismert. Az első vizsgálatok szerint este 11 órától két incidens is történt, az egyik a Lehener Parkban, a másik pedig egy, a park mellett húzódó mellékutcában. Kezdetben nem volt világos, hogy a két esetnek köze lett volna egymáshoz. Az eszkaláció okát és a bűncselekmény indítékát még nem sikerült megállapítani.

A rendőrség beszámolója szerint jelenleg házkutatások zajlanak, és folyamatban van a bizonyítékok elemzése és a tanúk kihallgatása.

A közlések szerint az érintettek főként szíriai származásúak voltak.

A kiemelt kép illusztráció.

Ajánljuk még