Aktuális

Szoboszlai: Nincsenek fájdalmaim, és szeretnék mihamarabb csúcsformába kerülni

Az ukrán korrupciós botrányok súlyosan fenyegetik az ország európai uniós csatlakozási törekvéseit is

Nem csitulnak a korrupciós botrányok Ukrajnában. A Mandiner arról ír, hogy a védelmi minisztérium a háború kezdete óta nyakig benne van a leggyanúsabb ügyekben. Ilyen gyanús ügy egy százezer aknavetőgránát beszerzéséről szóló szerződés is. A minisztérium ugyanis át is utalt ezekért 40 millió dollárnyi hrivnyát egy ismeretlen cégnek, amely aztán soha nem szállította le a gránátokat. A tárca korábbi osztályvezetője kedden állt bíróság elé.

Visszautasítom a vádakat. A törvényeknek megfelelően jártam el – így védekezett a keddi tárgyaláson újságíróknak nyilatkozva az ukrán védelmi minisztérium korábbi osztályvezetője. Olekszandr Lijevet ezután az ügyészség megdöbbenésére a kijevi bíróság nem helyezte előzetes letartóztatásba, dacára annak, hogy

példátlan korrupciós bűncselekménnyel vádolják.

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat közlése szerint 2022 nyarán az ukrán védelmi tárca tisztviselői 100 ezer aknavetőgránát megvételéről állapodtak meg egy addig ismeretlen céggel, összesen több mint 14 milliárd forintnak megfelelő értékben.

Kapcsolódó tartalom

A Lviv Arsenal nevű vállalat azonban a tavaly februári végső határidőig sem szállított le egyetlen gránátot sem. Az előlegként átutalt teljes vételárat viszont ukrajnai és balkáni bankszámlákra továbbították.

Eddig öt ember ellen emeltek vádat az ügyben, akik mind az ukrán védelmi minisztérium vagy a fegyvergyártó cég emberei.

Az ukrán védelmi minisztérium a háború kezdete óta nyakig benne van a leggyanúsabb ügyekben

– erre hívta fel a figyelmet a Mandiner. A lap emlékeztet: a hatalmas összegű hadiipari beszerzéseket kezelő tárcánál annyira reménytelenné vált a helyzet, hogy Zelenszkij elnök egy botrányosan túlárazott sisakbeszerzés után tavaly ősszel kénytelen volt leváltani a nagy népszerűségnek örvendő védelmi minisztert, Olekszij Reznyikovot.

Kapcsolódó tartalom

Ráadásul annak ellenére, hogy őt magát sosem gyanúsították meg, kiderült, hogy a mostani botrányban is ő hagyta jóvá a megrendelést.

A szakértők emellett arra figyelmeztettek, hogy

az Ukrajnának küldött nyugati fegyverek közül sok elveszik a feketekereskedelem bugyraiban.

A fegyvercsempészet miatt az EU és a NATO is riasztást adott ki. Mindeközben a kijevi kormány folyamatosan azért lobbizik, hogy a Nyugat újabb és újabb fegyverszállítmányokat küldjön.

Kapcsolódó tartalom

Volodimir Zelenszkij négy évvel ezelőtt a korrupció felszámolásának ígéretével nyerte meg az elnökválasztást. Röviddel hivatalba lépése után a parlament meg is szavazta a képviselők mentelmi jogának eltörlését. Ennek ellenére továbbra is

egymást érik a súlyos korrupciós botrányok.

Sokan az újabb fegyverbotrány nyilvánosságra hozatala mögött is politikai manipulációt sejtenek, egyesek szerint Ukrajna ezekkel azt akarja demonstrálni Brüsszelnek, hogy milyen elkötelezett a korrupció elleni harcban.

Kapcsolódó tartalom

A korrupciós ügyek azonban az ukrán elnököt sem kerülték el. A sajtó szellőztette meg, hogy Volodimir

Zelenszkijnek egy csaknem négymillió eurós értékű, 15 szobás, medencés villája van Toscanában, amit orosz oligarcháknak adott bérbe 2022 nyarán.

A korrupció súlyosan fenyegeti Ukrajna európai uniós csatlakozási törekvéseit is.

Kapcsolódó tartalom

A tagállamok a héten tárgyalnak Brüsszelben az Ukrajnának nyújtandó pénzügyi és katonai segítségről.

Az újabb kijevi korrupciós botrány azonban tovább ronthatja az ukránok tárgyalási esélyeit.

Számos amerikai republikánus képviselő is a korrupcióra hivatkozott, amikor azt követelte, hogy a Biden-kormányzat ne küldjön több támogatást Ukrajnának.

Kiemelt kép: Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a kijevi megbeszéléseit követő sajtóértekezleten 2023. november 4-én, az Ukrajna elleni orosz háború alatt (Fotó: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko)

Ajánljuk még