Aktuális

Megszavazták a fővárosi önkormányzat jövő évi költségvetését

Lesben állva várta a 11 éves kislányt, az út széléről próbálta meg elrabolni

Csak felnőtteknek!

Az oldal alkalmas kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének kedvezőtlen befolyásolására.

Tartalma a 2010. évi CLXXXV. médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvény által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartozik.

| Szerző: hirado.hu
Egy férfi fényes nappal próbált elrabolni egy 11 éves kislányt, aki épp az iskolába igyekezett.

Joseph Ruiz megkísérelt elrabolni egy 11 éves kislányt pénteken reggel 8 óra előtt Arizonában. A férfi lesben állt, az út szélén parkolt autójával, amikor pedig a kislány elhaladt mellette, kiszállt az autóból, és be akarta rántani magához. A gyereknek azonban sikerült elmenekülnie.

Ezután három járókelő sietett a segítségére, ugyanis a férfi elkezdte követni a halálra rémült iskolást, és azonnal hívták a rendőrséget.

A nyomozóknak a közeli házak biztonsági kameráinak köszönhetően, néhány órával az emberrablási kísérlet után, sikerült megtalálniuk a gyanúsítottat.

Ruizt őrizetbe vették, emberrablás vádjával állítják bíróság elé – olvasható a Mirror cikkében. 

A kiemelt kép illusztráció. 

Ajánljuk még