A spanyol parlament alsóháza nem fogadta el az amnesztiatörvényt

A spanyol parlament alsóháza nem fogadta el az amnesztiatörvényt, amely a szeparatista katalán politikusok és aktivisták számára közkegyelmet biztosítana.

A törvényjavaslatot 171 képviselő támogatta a keddi rendkívüli ülésen, 179-en szavaztak nemmel, köztük a Junts per Calatunya (Együtt Katalóniáért) katalán függetlenségi párt politikusai, mivel elutasították módosító javaslatukat, amely tovább bővítette volna az amnesztia körét.

Miriam Nogueras frakcióvezető a törvényről szóló vitában lyukasnak nevezte a tervezetet, hangsúlyozva, hogy az előterjesztő Spanyol Szocialista Munkáspárttal (PSOE) nem „szelektív amnesztiában” egyeztek meg korábban.

Felszólalásában élesen bírálta a szeparatisták elleni perekben eljáró bírákat.

A Junts per Catalunya azt szeretné elérni, hogy a függetlenségi törekvésekkel összefüggő, terrorcselekménynek minősített esetekben is járjon az amnesztia, míg a PSOE nem tenné ezt lehetővé azokban az ügyekben, ahol „nyilvánvalóan és közvetlen szándékkal súlyosan megsértették az emberi jogokat”.

A jogszabály újratárgyalásra visszakerül a parlament igazságügyi bizottsághoz. „A kormány megaláztatása állandó, minden nap és minden szavazás egy kálvária” – fogalmazott Alberto Núnez Feijóo, a legnagyobb ellenzéki erő, a spanyol konzervatív Néppárt (PP) elnöke, aki szerint Pedro Sánchezt túszul ejtették szövetségesei.

Bejelentette: amennyiben a jogszabályt elfogadják, pártja minden lehetséges jogi eszközzel fellép ellene bel- és külföldön is. A PP a hétvégén több tízezer embert mozgósított, akik a fővárosban tiltakoztak az amnesztiatörvény ellen.

Emiatt még az ősszel heteken át folyamatos tüntetések zajlottak a PSOE madridi székházánál, ezek többször összetűzésekbe torkolltak a rendőrökkel.

A törvényjavaslat lényege, hogy megszüntetné „a büntetőjogi, közigazgatási és számviteli felelősségét” azoknak, akik közreműködtek a katalán függetlenségi törekvések előmozdításában a 2012 és 2023 közötti időszakban.

A szocialista párt az indítványnak köszönhetően szerezte meg a spanyol parlament katalán függetlenségi pártjainak támogatását Pedro Sánchez kormányfővé választásához, akit azután kért fel a posztra VI. Fülöp király, hogy a júliusi általános választásokon győztes PP elnöke nem kapta meg a törvényhozás támogatását.

A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: MTI/EPA-EFE/Javier Lizon)

VilágPont Járai Judittal

Ajánljuk még