Aktuális

Robbanás történt egy miskolci lakóházban

A magyar-ukrán külügyminiszteri találkozó kinyitott egy ajtót, de minden problémát nem oldott meg

| Szerző: hirado.hu
Megtörtént az első lépés a bizalomépítésben Magyarország és Ukrajna között – így értékelte az M1-en Menczer Tamás a tegnapi külügyminiszteri találkozót. Az államtitkár kiemelte: a magyar kormány elvárja, hogy a kárpátaljai magyar kisebbség visszakapja a 2015 előtti jogokat. Hozzátette: a magyar miniszterelnöknek és az ukrán elnöknek pedig akkor kell találkoznia, amikor a kapcsolatok új szakaszba lépnek.

Az ukrán külügyminiszterrel és az ukrán elnöki hivatal vezetőjével találkozott Szijjártó Péter hétfőn Ungváron. A magyar külügyminiszter már a tárgyalás elején leszögezte:

kulcskérdés a Kárpátaljai magyarok 2015-ig létező jogainak visszaállítása.

A találkozó után az ukrán elnöki hivatal vezetője az M1-nek arról beszélt:

abban bíznak, hogy a külügyminiszteri-csúcs új lapot nyit a két ország között.

Andrij Jermak emlékeztetett arra, hogy az ukrán parlament tavaly decemberben elfogadott egy törvényjavaslatot a nemzetiségek, köztük a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati jogáról. Szerinte az orosz csapatok kivonulása lenne a legegyszerűbb módja a háború lezárásának.

„Az első és legfontosabb üzenet az, hogy Ukrajna kész a jószomszédi viszony ápolására. Sok áldozatot követelt ez a háború a helyi magyarok körében is. Szijjártó Péter látogatása is a temetőlátogatással kezdődött, ahol fejet hajtottunk azok előtt a hősök előtt, akik életüket adták Ukrajna szuverenitásáért, függetlenségéért és területi integritásáért. Megálltunk és fejet hajtottunk az elesett ukrán katonák az elesett magyar katonák emléke előtt, és ez az üzenet azok számára, akik békétlenséget szeretnének szítani” – fogalmazott Andrij Jermak, az ukrán elnöki hivatal vezetője.

Ígéretesnek nevezte az ukrán–magyar találkozót a külügyminisztérium államtitkára is. Magyar Levente szerint az, hogy több mint két év után újra asztalhoz ültek a két ország vezető politikusai, azt jelenti, hogy

kölcsönös szándék van a kapcsolatok normalizálására.

Hozzátette ugyanakkor: egy ilyen találkozóval minden problémát nem lehet megoldani, de ezzel már egy ajtó kinyílt.

„Ezen az ajtó most be kell lépni. Végig kell menni az előttünk lévő úton. Erre mandátumot kaptak a szakértők, dolgozzák ki a kisebbségi kérdések kapcsán a legfontosabb ügyekben a megoldásokat. Ezeket utána hozzák vissza politikai szintre, és meg fognak születni a döntések. Azt gondolom, hogy két-három héten belül látni fogjuk, hogy ez a szándék, ami itt ma egyértelműen megnyilvánult, ez mennyire mély és mennyire valós, de az előzetesek alapján, akár bizakodóbbak is lehetünk, mint korábban bármikor” – mondta Magyar Levente a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlament államtitkára.

A hétfői találkozón a magyar kormány azokat a jogokat kérte vissza a kárpátaljai-magyaroknak, melyek 2015 előtt is léteztek.

Magyarország 11 pontban foglalta össze kéréseit a kisebbségi jogokkal kapcsolatban

– közölte Menczer Tamás államtitkár az M1-en. Kiemelte: a nyitottságot mutatja már az is, hogy a találkozó létre tudott jönni, amelyhez Magyarország tette meg az első lépést.

„Mi annyit mondtunk mindig az elmúlt nyolc év során, és ezt mondta külügyminiszter úr tegnap is, hogy nekünk az az elvárásunk, nem kérünk új jogokat, mi azt kérjük és az az elvárásunk, hogy a már korábban szerzett jogokat adják vissza, amely jogok elvétele egyébként minden európai értékkel ellentétes, minden nemzetközi és minden kétoldalú megállapodással ellentétes, tehát nemzeti közösségektől már meglévő, szerzett jogokat nem illik elvenni, hogy nagyon finom legyek, visszafogott és diplomatikus” – hangsúlyozta Menczer Tamás a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára.

A külügyminiszteri tárgyalás előkészítése Volodimir Zelenszkij és Orbán Viktor találkozójának.

Menczer Tamás ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: a magyar miniszterelnöknek és az ukrán elnöknek akkor kell találkoznia, amikor a kapcsolatok új szakaszba lépnek. Úgy fogalmazott, ha meglenne a találkozó időpontja, az azt jelentené, hogy a kárpátaljai magyarok visszakapták a jogaikat.

Kiemelt kép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Andrij Jermak, az ukrán elnöki hivatal vezetője és Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter (b-j) sajtótájékoztatót tart megbeszélésük után Ungváron 2024. január 29-én.
MTI/Nemes János

Ajánljuk még