A Honvédelmi Minisztériumnak az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írták: a tárcavezető hangsúlyozta, hogy Magyarország érdekelt a délkelet-európai térség, és benne Bosznia-Hercegovina politikai és gazdasági stabilitásában, mert az hozzájárul Magyarország és Európa biztonságához.
„Készek vagyunk a kétoldalú katonai együttműködés elmélyítésére, legyen szó szakmai találkozókról vagy képzésekről. Védelmi tárcáink folyamatosan együttműködnek a kapcsolatok erősítése érdekében” – fogalmazott a honvédelmi miniszter.
Kapcsolódó tartalom
Emlékeztetett arra, hogy
az idei év második felében Magyarország látja el az Európai Unió elnökségi feladatait.
„Kiemelt céljaink közé tartozik, hogy a magyar uniós elnökség idején rávilágítsunk az unió bővítésének fontosságára és az európai védelmi képességek erősítésének szükségességére” – mondta a miniszter.
A közlemény szerint Szalay-Bobrovniczky Kristóf kedden találkozik még az Európai Unió által 20 éve indított EUFOR Althea békefenntartói misszió vezetőivel, köztük a missziót ebben az évben irányító magyar parancsnokkal, Sticz László vezérőrnaggyal és a Bosznia-Hercegovinában szolgáló magyar katonákkal.