Aktuális

A vízben kapott szívrohamot, a megmentésére siető feleségét is elnyelték a hullámok

Embercsempész-hálózatot számolt fel a horvát rendőrség

Embercsempész-hálózatot számolt fel a horvát rendőrség, a bűnbanda tagjai a gyanú szerint anyagi haszonszerzés céljából több mint száz illegális bevándorlónak segítettek Szerbiából és Bosznia-Hercegovinából Horvátországba jutni – közölte a horvát rendőrség csütörtökön.

A horvát rendőrség és a szervezett bűnözés elleni ügyészség (USKOK) összehangolt akció keretében szerdán Zágrábban és Eszék-Baranya megyében több házkutatást is tartott. A gyanúsítottak által használt lakásokban és gépjárművekben a bűncselekmények elkövetésével kapcsolatos tárgyakat találtak.

A hatóságok előzetes letartóztatásba helyezték a bűnszervezet öt horvát tagját, három külföldi állampolgár viszont elérhetetlen a horvát rendőrség számára. A horvát állampolgárokat csütörtökön bíróság elé állították.

Kapcsolódó tartalom

A vádak szerint az embercsempészek tavaly több alkalommal közreműködtek illegális migránsok Horvátországba történő bejuttatásában, és legalább 240 ezer euró (mintegy 92 millió forint) törvénytelen haszonra tettek szert.

A horvát vádlottak egy szerb állampolgár, valamint két ismeretlen személy segítségével – fejenként kétezer euróért – Szerbiából és Bosznia-Hercegovinából csempésztek át migránsokat Horvátországba. Szerbiából a migránsok gyalogosan érkeztek a zöldhatáron át, illetve csónakokkal keltek át a Dunán, majd a horvát oldalról gépkocsikkal továbbszállították őket.

A kiemelt kép illusztráció.

Ajánljuk még