Aktuális

Fáklyákat gyújtottak és székeket dobáltak a rendőrökre a drukkerek a stadionban

Az olasz hatóságok ismét megbírságolták az Open Arms spanyol civil szervezetet és leállították a hajóját

A dél-olaszországi Crotone kikötő-kapitánysága pénzbírságot szabott ki az Open Arms nevű spanyol civil szervezetre, és azonos nevű hajója húsz napig nem szállhat tengerre a földközi-tengeri civil hajók tevékenységére vonatkozó belügyminiszteri rendelet értelmében.

A hatóságok szerint az Open Arms akadályozta a líbiai parti őrség munkáját az észak-afrikai országhoz tartozó tengeri kutatási és mentési övezetben. Ezt követően a spanyol felségjelzésű hajó nem vette figyelembe a tengeri mentésért felelős olasz hajózási koordinációs központ utasításait sem.

A hajót a Giorgia Meloni vezette kormány által tavaly januárban bevezetett jogszabályok alapján szankcionálták a húsznapos kényszerpihenővel, és pénzbírsággal is sújtják, amelynek összege tízezer euróig terjedhet.

Az Open Arms szombat este érkezett meg a calabriai Crotone kikötőjébe 57 illegális bevándorlóval a fedélzetén.

A csoport nagy része szíriaiakból állt, de voltak közöttük pakisztániak, egyiptomiak és bangladesiek is.

A spanyol szervezet azzal védekezik, hogy a líbiai vizeken három, egymástól független csónaknak siettek a segítségére. Elismerték, hogy nem követték az olasz koordinációs központ utasításait, ugyanis az nem engedélyezte a mentési műveletet. A tengeren érvényes szabályokat követték, vagyis az életmentést választották – hangoztatta az Open Arms.

Kapcsolódó tartalom

A líbiai parti őrség is beavatkozott akkor, és egy 45 fős csoportot visszaszállított a líbiai partra. Oscar Camps, az Open Arms alapítója és igazgatója indokolatlannak nevezte az olasz hatóságok intézkedését. Közölte, hogy fellebbezni fognak. A kikötő-kapitányság a hajó megérkezése után több mint hat órán át hallgatta ki a hajó kapitányát és legénységét tengeri műveleteik részleteiről.

Az Open Arms az a szervezet, amely feljelentette Matteo Salvini közlekedési minisztert még akkor, amikor belügyminiszter volt, egyebek között túszejtés, hivatali hatalommal való visszaélés és a nemzetközi tengeri konvenciók megsértése címén, miután 2019 augusztusában nem engedte automatikusan kikötni az olasz partoknál az Open Arms hajóját.

Az olasz hatóságoknál bevált gyakorlatának számít, hogy a civil hajók megérkezése után rövid időre felfüggesztik hajózási engedélyüket az általuk végrehajtott tengeri műveletek tisztázása érdekében.

Nem ritka az sem, hogy a hajókat műszaki hiányosságaik miatt tartóztatják fel.

Az elmúlt hétvégén a Humanity 1 nevű hajó 126 illegális bevándorlót hozott a pugliai Taranto kikötőjébe. A hajót a Sea Watch nevű német civil szervezet működteti. Lampedusa szigetére pedig 167 embert hoztak mentőhajók Líbiából és Tunéziából, az év eleje óta pedig összesen már csaknem 1300-at az olasz kikötőkbe.

Kiemelt kép: az Open Arms egyik hajója (Fotó: MTI/EPA/ANSA/Carmelo Imbesi)

Ajánljuk még