Aktuális

Olaf Scholz telefonon tárgyalt Vlagyimir Putyinnal

Elözönlik a migránsok Európát – Jelentősen nőtt a kontinensre tartó migráció 2023-ban

Tavaly 17 százalékkal nőtt az Európába irányuló migráció az előző évhez képest, és mintegy 380 ezren próbáltak illegálisan belépni az unió területére. A tengeri és a balkáni útvonalakon szintén érezhető a nyomás erősödése – erről beszélt Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója. Szijjártó Péter külügyminiszter pénteken Athénban egyeztetett görög kollégájával, és egyetértettek abban, hogy kulcsfontosságú az Európai Unió külső határának megvédése.

Tavaly nőtt migrációs nyomás a spanyol partoknál. A belügyminisztérium adatai szerint január első felében mintegy 3700 illegális bevándorló jött az országba a tengeren keresztül. 2023 pedig rekord év volt, csaknem 40 ezer migráns érkezett a Kanári szigetekre.

A görögországi Leszbosz szigeténél a parti őrség 18 migránst emelt ki a vízből. A többiek eltűntek, a migránsok szerint összesen 36-an voltak.

Görögország 2015-ben a migránsválság frontvonalában volt.

Akkor több mint egymillió, főként szíriai menekült érkezett az országba. Bár az elmúlt években jelentősen csökkent a nyomás, most újra emelkednek a számok. Szijjártó Péter pénteken beszélt arról Athénban, hogy újabb migrációs útvonalak rajzolódnak ki Délkelet-Európában.

„Ezen belül is Görögországba irányuló migráció tekintetében, Görögország is növekedő illegális migrációs nyomással szembesül, új migrációs útvonalakkal szembesül, ez pedig megnöveli annak jelentőségét, hogy Magyarország az EU soros elnökségi féléve során a lehető leghatározottabban lépjen fel az illegális migrációval szemben” – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség adatai szerint 2016 óta nem érkezett annyi illegális bevándorló az Európai Unióba, mint tavaly.

2023-ban 17 százalékkal nőtt az Európába irányuló migráció az előző évhez képest, mintegy 380 ezren próbáltak illegálisan belépni az unió területére.

A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1-en arról beszélt:

Brüsszel továbbra is a migránsok betelepítését erőlteti, azzal az indokkal, hogy azok politikai menekültek.

Miközben jól látszik: Szerbiában, és a magyar határon is folyamatosan fegyverekkel támadják az egyenruhásokat.

„Migránstáborokat akarnak a határok közelében létrehozni, és az a helyzet állna elő, hogy mindenkit be kellene engedni magyar területre és itt elbírálni a kérelmüket. Ellehet képzelni, hogy aki először rálő a magyar rendőrökre a túloldalról, ami több százszor következett be a tavalyi esztendőben, majd leteszi a géppisztolyt, átmászik a kerítésen és azt mondja, hogy én politikai menekültjogot kérek, akkor bekellene, hogy engedjük. Érhető és érezhető ennek az abszurdsága” – mondta miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója.

Bakondi György kiemelte:

a nemzeti konzultációban az emberek az illegális bevándorlásról is elmondták véleményüket, így a kormány egy határozott állásponttal fog tovább küzdeni a magyar emberek védelme érdekében.

A kiemelt képünk illusztráció: MTI/EPA/EFE/Gelmert Finol

Ajánljuk még