Kedden is folyamatosan érkeztek a traktorok Romániában az egyik főváros közeli településre, ahol a kétszer két sávos út felét teljesen elfoglalták. A gazdák mellett a fuvarozók is lassították a forgalmat Románia-szerte. Főként az üzemanyagok drágulása, illetve az ukrán gabonaexport káros következményei ellen tiltakoznak. Bár délkeleti szomszédunkban csak a tranzitot engedélyezik, de a gazdák szerint az ukrán termény egy részét az országban értékesítik feketén.
A Híradó Magyarországon készült felvételein látszik, ahogy egy terményszállító kamiont vezetnek ki a dunaföldvári ipartelep parkolójába a Nemzeti Adó- és Vámhivatal járőrei. A hatóság arra kíváncsi, hogy a szállítmány azonos-e azzal, mint ami a fuvarlevélben szerepel, és hogy a jármű nem tért-e le az engedélyezett útvonalról. A kamionok mellett a vasúti szerelvényeket is figyelik, drónokat és különlegesen kiképzett kutyákat is bevetnek az akcióban.
A NAV tavasz óta folyamatosan ellenőrzi az Ukrajnából érkező kamionokat.
Azt szeretnék elérni, hogy ne érkezzen Magyarországra rossz minőségű, dömpingáron értékesített búza, kukorica, napraforgó, ez ugyanis óriási problémákat okoz a hazai termelőknek.
Kapcsolódó tartalom
„Statisztikai adatokkal bizonyítjuk, hogy mennyire felborult az Európai Unió belső piaca” – hangsúlyozta az agrárminiszter. Nagy István az M1-en azt mondta: vámmentesen, korlátlan mennyiségben áramlik be az EU területére olyan termék, aminek az eredetéről, a minőségéről semmit nem lehet tudni. Az agrárminiszter szerint ennek nem szabad kitenni az európai embereket.
Az Ukrajnával szomszédos országok szakminiszterei ezért levelet írtak az Európai Bizottságnak.
„Pontosan ezért fordulunk Brüsszelhez, hogy tessék szíves lenni egy hatástanulmányt készíteni arról, hogy milyen kockázatnak tesszük ki Európa polgárait akkor, amikor ukrán mezőgazdasági termékeket fogyasztanak. Nagyon jól tudjuk, hiszen saját ellenőrzéseinkből is kiderül, hogy
húsz éve lejárt növényvédő szereket használnak, akár GMO-s vetőmaggal apellálhatnak,
nekünk muszáj fellépni azért, hogy megvédjük egyrészt a hazai, másrészt az európai érdeket is” – magyarázta Nagy István.
Kapcsolódó tartalom
A miniszter lehetséges megoldásként említette, hogy a 27 tagállamnak létre kellene hoznia egy tranzitdíj-támogatási alapot, amivel lehetővé válna, hogy Európa szabadkikötőin keresztül jusson el az ukrán gabona oda, ahová eredetileg szánták, többek között Afrikába.
Csakhogy
az ukrán földek külföldi, főként amerikai tulajdonosai inkább a jól fizető Európát választják,
amikor Afrika helyett itt adják el terményeiket.
Az agrárminiszter szerint nemcsak a lengyel, a román, a bolgár, a szlovák és a magyar gazdáknak kellene összefogniuk, hanem az Európai Unió teljes gazdatársadalmának is.
Kapcsolódó tartalom
A kormány hangsúlyozza:
fontos, hogy szerdáig minél többen töltsék ki a nemzeti konzultációt,
amelyben az ukrán gabona okozta problémákról is kikérik a magyarok véleményét.
A kiemelt kép illusztráció: MTI/EPA/Szergej Ilnyickij