Gyász

Elhunyt a Ferencváros Európa-bajnok és KEK-győztes vízilabdázója

Kim Dzsongun kiadta a parancsot: új, hiperszonikus fegyverrel felszerelt rakétát lőttek ki

Az észak-koreai állami média hétfői közlése szerint Phenjan egy nappal korábban új, hiperszonikus fegyverrel felszerelt, szilárd hajtóanyagú közepes hatótávolságú rakétát tesztelt.

A vasárnapi kilövés célja a rakéta hajtóműveinek és a hiperszonikus eszköz manőverező képességének ellenőrzése volt. A rakéta fejlettebb változta volt a közepes hatótávolságú csapásokra szánt korábbi fegyvereknek – számolt be róla az észak-koreai állami hírügynökség (KCNA), amely sikeresnek minősítette a kísérletet.

A dél-koreai és a japán hadsereg vasárnap már jelentést tett arról, hogy észlelték a kilövést, és hozzátették, hogy a rakétát egy Phenjan közelében lévő helyszínről indították.

A dél-koreai vezérkar közlése szerint a rakéta mintegy ezer kilométert tett meg, mielőtt az óceánba csapódott a Koreai-fésziget és Japán között.

Észak-Korea két hónapja jelentette be, hogy sikeresen tesztelte új, szilárd hajtóanyagú, közepes hatótávolságú ballisztikus rakéta hajtóműveit.

Észak-Koreának az ENSZ BT több határozata tiltja ballisztikus technológiát alkalmazó kísérletek végrehajtását.

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető december végén a háborús előkészületek fokozására szólított fel és kijelentette, hogy a Korea-közi kapcsolat két egymással ellenséges nemzet kapcsolata, és nincs értelme a megbékélésnek és az esetleges egyesülésnek Dél-Koreával.

Kapcsolódó tartalom

Kiemelt kép: Az észak-koreai kormánynak a KCNA állami hírügynökség által közreadott képén Kim Dzsong Un észak-koreai vezető (k) új fejlesztésű fegyvereket és felszereléseket tekint meg egy észak-koreai hadiipari üzemben 2024. január 9-én. (Fotó: MTI/AP/KCNA/KNS)

Ajánljuk még