Mateusz Morawiecki a Radio Zet kereskedelmi rádió pénteki adásában beszélt szándékáról.
„Szeretném, ha a jelenlegi vezető egészen addig vezethetné a Jog és Igazságosság pártját, amíg arra lehetősége van, mivel ő az, aki egyesíti a pártunkat” – mondta. Hozzátette: amennyiben Kaczynski úgy dönt, hogy nem folytatja, ő is szeretne részt venni az elnökségért induló „megtisztelő versenyben”.
A jelenleg 74 éves Jaroslaw Kaczynski 2001-ben, a 2010-es szmolenszki repülőszerencsétlenségben életét vesztett ikertestvérével, Lech Kaczynski volt államfővel együtt alapította a Jog és Igazságosság pártot, amelyben régóta meghatározó politikai szerepet tölt be.
Tavaly, még a parlamenti választások előtt jelezte, hogy lassan véget ér politikai karrierje,
de ennek időpontját nem közölte.
Arra a kérdésre, hogy fontolóra venné-e a részvételét a 2025-ös elnökválasztáson, Morawecki azt válaszolta, hogy a PiS politikai bizottsága körülbelül 10 hónapon belül hozza meg döntését arra vonatkozóan, hogy ki lesz az elnökjelöltje a választáson.
Kiemelt kép forrása: Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök sajtóértekezlete a kormányzó Jog és Igazságosság Pártjának (PiS) varsói székházában 2023. október 12-én, három nappal a lengyel parlamenti választások előtt. Fotó: MTI/EPA/PAP/Tomasz Gzell