Aktuális

Megszavazták a fővárosi önkormányzat jövő évi költségvetését

A Hamásszal álltak kapcsolatban a Dániában meghiúsított terrorakció szervezői

A Hamász palesztin iszlamista szervezettel állt kapcsolatban az a hét személy, akiket azzal gyanúsítanak, hogy decemberben terrorakciót szerveztek Dániában, bár a támadást a hatóságok sikeresen meghiúsították – közölte pénteken a dán rendőrség.

A közleményben Anders Larssont, a dán fellebbviteli bíróság ügyészét idézve azt írták, hogy „az ügy a Hamászhoz köthető”.

A dán hatóságok december 14-én jelentették be, hogy az izraeli hírszerzés bevonásával

három embert vettek őrizetbe terrorcselekmény előkészítésének gyanúja miatt,

de azóta további négy személlyel bővült a gyanúsítottak köre. Az izraeli hírszerzés már decemberben bejelentette, hogy a Hamász állt az ellenőrzés alá vont személyek mögött; de dán részről akkor nem erősítették meg ezt az információt.

Az ügy kapcsán pénteken Peter Hummelgaard dán igazságügyminiszter is megszólalt, aki a Ritzau dán hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta, „bár a Dániára leselkedő terrorveszély, sajnos, valóban komoly, az ország rendőrsége és titkosszolgálata egyaránt rendelkezik azzal a szükséges képességgel és éberséggel, amely elegendő az ország biztonságának sikeres megvédéséhez”.

A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: MTI/EPA/Claus Bech)

Ajánljuk még