Percről percre

Kimentettek egy embert az áradó Dunából Tahitótfalunál | Extrém terhelésnek vannak kitéve a gátak | Kövesse az árvízi híreket a hirado.hu-n

Hetek óta égnek a mécsesek a Tamási Áron Gimnázium előtt, a tragédia egyik súlyos sérültje azóta is kómában van

A magyar kormány minden lehetséges támogatást megad a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnáziumnak, illetve a katolikus egyháznak a diákotthon helyreállításához és a családok megsegítéséhez – mondta Potápi Árpád államtitkár a csaknem három héttel ezelőtti tragédia helyszínén. December 18-án leomlott az épület egy része, egy diák meghalt, hárman megsérültek. Egyikük azóta is kómában van.

Több mint két hete folyamatosan égnek a mécsesek a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium kollégiumának főbejárata előtt.

A négy diákot maga alá temető kétszintes diákotthon egyik külső fala december 18-án dőlt össze: egy 17 éves fiú életét vesztette, a romok alól kimentett három lány közül pedig kettő könnyebben, a harmadik súlyosan megsérült. Ő azóta is kritikus állapotban van, a marosvásárhelyi sürgősségi kórház intenzív osztályán kezelik.

Az ügyben a marosvásárhelyi ügyészség nyomoz: gondatlanságból elkövetett emberölés, illetve sérülésokozás gyanújával folytat büntetőeljárást annak a cégnek az ügyvezetője ellen, amely csatornázási munkát végzett a diákotthon udvarán, és több mint két méter mély árkot ásatott az épület fala mellett. A vállalkozó jelenleg 60 napos hatósági felügyelet alatt van.

Sajtóhírek szerint a napokban a tervezőt is gyanúsítottként idézték be, de az önkormányzat, illetve a tulajdonos felelősségét is vizsgálják.

A kollégium összeomlása miatt csaknem száz bentlakó diák maradt fedél nélkül, őket a székelyföldi város más középiskoláinak diákotthonaiban helyezik el – mondta az M1-nek a gimnázium szóvivője. Lukácsi Katalin arról is beszélt: első körben az épületet kell biztonságossá tenni, hogy a gyermekek visszakaphassák a személyes tárgyaikat.

„Most már megköttetett a szerződés az épület tulajdonosa és az építő vállalkozó között, úgyhogy, reményeink szerint hétfőn be is indul konkrétabban majd a munkálat, itt már a háttérben láthatják, hogy azért az előkészületek folyamatban vannak” – mondta a szóvivő.

A tragédia helyszínén a nemzetpolitikáért felelős államtitkár arról beszélt:

a magyar kormány is minden támogatást megad a diákotthon helyreállításához. Potápi Árpád János azt mondta, segítenek a romok eltakarításában, a diákok eszközeinek pótlásában, és az áldozatok hozzátartozói is számíthatnak az anyaországra.

Éppen felújítás előtt állt ez az épület, hiszen a magyar kormány támogatásával elkészült a főépület teljes rekonstrukciója, és 2024-ben a mi támogatásunkkal kezdték volna el a felújítását a kollégiumnak, ennek a bentlakásnak, ami körülbelül 700 millió forintba került volna. A tragédia ebben az, hogy sajnos erre már nem kerülhetett sor – mondta Potápi.

Az államtitkár emlékeztetett:

a magyar kormány már decemberben összesen 25 millió forint sürgősségi támogatást nyújtott, de számos oktatási intézmény, segélyszervezet is támogatja a bajbajutottakat.

Kiemelt kép: A székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium kollégiumának összeomlott épületrésze 2023. december 19-én. Az előző napon történt falomlásban egy 17 éves diák életét vesztette. A romok alól három diákot sikerült kimenteni, egy súlyosan, kettő könnyebben megsérült (Fotó: MTI/Veres Nándor)

Ajánljuk még