Baleset

Autóbalesetben meghalt egy 16 éves lány Zalaegerszeg határában

További gyanúsítottakat vettek őrizetbe a kölni dóm elleni iszlamista fenyegetés ügyében

További három gyanúsítottat vettek őrizetbe vasárnap a kölni dóm elleni iszlamista terrorfenyegetéssel összefüggésben, amely miatt a német rendőrség szigorú biztonsági intézkedéseket vezetett be a székesegyház védelmére az év végi ünnepek alatt – közölte Johannes Hermanns, Köln rendőrfőnöke vasárnap.

A hatóságok kezére került gyanúsítottakat Duisburg, Herne és Nörvenich városokban fogták el, ahol házkutatásokat is tartottak.

A tájékoztatás szerint az ügyben korábban őrizetbe vett 30 éves tadzsik férfi egy olyan hálózat tagja volt, amely más német tartományokra, illetve uniós tagországokra is kiterjedt.

A német rendőrség nem sokkal karácsony előtt értesült egy tervezett iszlamista merényletről a kölni dóm ellen, ami miatt a székesegyházat időlegesen le is zárták. Hermanns szerint a terrorcselekményt egy autóval tervezték végrehajtani.

Herbert Reul, Észak-Rajna-Vesztfália tartomány kereszténydemokrata belügyminisztere sikerről beszélt és megköszönte a bűnüldöző hatóságoknak munkájukat.

„Az iszlamista szélsőségesek mindig is aktívak voltak, de most a szokásosnál is aktívabbak. A rendőrség igyekszik mindig pár lépéssel előttük járni” – tette hozzá Reul.

A belügyminiszter hangsúlyozta, hogy a nagyjából ezer rendőr, aki szilveszter éjjel bevetésen lesz a kölni dómnál, mindent meg fog tenni az ünneplők biztonságáért.

Kiemelt képen: Rendőrautók a kölni dóm bejárata előtt 2023. december 24-én, miután radikális iszlamista mozgalmak Európa-szerte keresztény rendezvények elleni támadásokra szólítottak fel. A német hatóságok információi szerint egy iszlamista terrorista sejt, amely az Iszlám Állam afgán ágához (ISPK) köthető, több támadást tervez Európában az ünnepi időszakban. (Fotó: MTI/AP/DPA/Roberto Pfeil)

Ajánljuk még