Fontos

A Google csevegőrobotja egy felhasználó halálát kívánta

Pert indított a New York Times a cikkeiből tanuló chatbotok miatt

A New York Times című amerikai napilap beperelte az OpenAI és a Microsoft vállalatokat, mert azok szerinte jogellenesen használták írásait chatbotok tanítására.

A szerdán a manhattani szövetségi bíróságon benyújtott keresetben a lap azt állította: írásainak jogellenes felhasználásával a Microsoft és az OpenAI olyan termékek előállítására törekszik, amelyek az eredeti termékek versenytársaként veszélybe sodorják a szolgáltatás folytatását.

A mesterséges intelligenciára szakosodott vállalatok chatbotjaik fejlesztésére online felületeken elérhető információkat, így médiaszervezetek online írásait is felhasználják.

A vállalatok rövid időn belül több milliárd dolláros befektetéseket vonzottak be.

A New York Times a követelt kártérítést illetően nem említett pontos összeget, de kiemelte: a jogi lépés során

igyekeznek „felelősségre vonni a vállalatokat a több milliárd dollár értékű kár okozásáért

a lap egyedülálló tartalmainak jogellenes lemásolása és használata miatt”.

Azzal is megvádolták a Microsoft és az OpenAI vállalatokat, hogy a lap hatalmas befektetését az újságírásba mindenféle fizetség vagy engedély nélkül saját termékeik előállítására használják fel.

A New York Times sosem adott engedélyt az OpenAI-nak írásainak fejlesztési célú felhasználására

– emelték ki.

A szerzői jogok megsértése címén egyre több keresetet nyújtanak be az OpenAI vállalat ellen. Számos író perelte be a céget amiatt, hogy engedély nélkül használta fel a könyveiket a fejlesztéseihez.

A kiemelt képen Sam Altman, az amerikai OpenAI cég vezérigazgatója látható. Fotó: EPA/CHRIS J. RATCLIFFE / POOL

Ajánljuk még