Kapcsolódó tartalom
Cápatámadásban vesztette el az egyik lábát egy egyetemista pénteken Queensland partjainál.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Az Ausztráliában tanuló 20 éves Matteo Mariotti búvárkodás közben videófelvételeket készített a közelében elúszó halakról, de pár méter megtétele után elviselhetetlen fájdalom nyilallt a lábába.
„A cápa elkezdett behúzni a mély vízbe, míg egy bizonyos ponton sikerült megragadnom a fejét” – mondta Mariotti. „Küzdöttem, hogy szétfeszítsem az állkapcsát, és kiszabadítsam a lábamat, bár akkor már éreztem, hogy térdtől lefelé szinte semmi sem maradt belőle” – emlékezett vissza az egyetemista.
Mariotti egy barátja, Tommaso Agosti a partról látta a dulakodást, és a fiú segítségére sietett, kihúzta a vízből. Agosti övből készített egy rögtönzött érszorítót, és azzal próbálta meg elállítani a vérzést. Mariottit kórházba szállították, de a lábát már nem tudták megmenteni, térd alatt amputálták a végtagját.
A diák elmondta, hogy még így is szerencsésnek érzi magát, a támadás pillanataiban biztos volt benne, hogy a cápa végez vele.
A kiemelt kép illusztráció.
Forrás: New York Post